Statisztikát tanulok. Spanyolul. Normális vagyok én??!

Mondjuk mindegy is, magyarul se értenék egy szót se...

Szerző: bodnarcsalad  2011.06.07. 02:01 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy

A fogtündér, vagy angol nyelvterületen Tooth Fairy pénzt hoz a gyerekeknek a kiesett tejfogakért cserébe. A tejfogat a hagyomány szerint a párna alá kell rejteni, a tündér ottjártának bizonyítéka némi tündérpor az ágy mellett. :)

Spanyol ajkúaknál egy fehér egérke , Ratoncito jár a tejfogakért, teljes polgári nevén Ratón Perez, aki Madridban, a királyi palota mellett az Arenal utca 8 szám alatt egy raktárban lakott egy kekeszesdobozban, ahonnan elég gyakran kiszökött és az akkori királyfi (I. Bubi, alias XIII. Alfonz őfelsége) gyerekszobájában kötött ki, no meg természetesen sok más családnál is járt.

 

Emlékét Madridban egy tábla is jelzi, sőt, még szobrot is emeltek róla. Aki nem hiszi járjon utána!

(Legközelebb kb. 2 hét múlva megyünk Madridba, akkor mi is így teszünk, addig a képek a Wikipedia-ból)

 

 

Cseninek előbb kezdett kinőni a maradó foga, így egy pár napig elég cápásan nézett ki, de aztán júli 2-án kiesett az első tejfoga (Pepe nem kis irígységére, elvégre ő az öregebb és neki még egy sem esett ki, skandallum!), úgyhogy nálunk, csak hogy ne legyen probléma mint a Télapós történetnél, itt Tündér-Egér koprodukció volt: a fogat betettük a párna alá és reggelre 1 Eurot találtunk a helyén.:)

Szerző: bodnarcsalad  2011.06.06. 10:31 3 komment

Címkék: csak úgy csajok

Szerző: bodnarcsalad  2011.06.03. 00:40 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy

Az egyik tengerimalacunk megbetegedett. :-(

A pontos kezdettel nem vagyok tisztában mert az én reszortom a disznóól takarítása, a malacok dögönyözése meg a gyerekeké. De az már feltűnt, hogy szegény olyan mocskos  mint egy igazi disznóhoz illik. Mikor felemeltem az is feltűnt, hogy tök sovány, szó szerint csont és bőr, csak annyi rajta a szőr, hogy ez messziről nem látszik. Szóval kiderült, hogy szegényke nem tud enni, legalábbis amit bevesz a szájába az folyik is ki. Szerencsére nagyon élénk, szóval reméltem, hogy nagy baj nincs vele. Ma reggel irány az állatorvos, ahonnan továbbirányítottak "tengerimalac specialistához" - merthogy ilyen is van :-)

Petinek C-vitamin hiánya van és valami fertőzés a szájában, azért nem bír enni. Hogy melyik volt előbb és melyik következményes az nem derült ki. A dokinéni tök rendes volt, elővette a "Nagy tenerimalac szakkönyvet" :-) , majd kiszámította a testsúlydekára szükséges fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, még a kül. növények C.vitamin tartalmát is kikereste, szóval pontosan megterveztük a diétát, kapott étrendkiegészítőt, NSAID-ot (méghozzá coxibot, hogy ne bántsa a gyomrát, kész vagyok :-) ), úgyhogy most darálok, turmixolok, fecskendőből etetek és pénteken kontroll.

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.31. 23:54 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy

Edittel régen kitöltöttem néhány pszichológiai tesztet, érdekes volt olvasni a rólam készült jellemzést. Telibe talált :-) ezúton is köszi érte!

Most a neten találtam ezt a személyiségtesztet, lehet választani 4-20-72-88-94 kérdéses verzió között. Bevallom, a 4 kérdés kicsit hiteltelennek tűnik, így egyenesen a 94-est céloztam meg (nem olyan sok, pár perc alatt megvan, anno Edittel ötszázvalahányast is csináltunk). Mondjuk felvetődött bennem a kérdés: ahhoz hogy válaszolni tudjunk a kérdésekre ismernünk kell önmagunkat. Márpedig szerintem azért kevesen mondhatják el, hogy igazán tisztában vannak saját magukkal. Nem lehet, hogy a válaszaink inkább azt tükrözik, hogy milyennek szeretnénk látni magunkat? Nem tudom melyik a jobb... Vagy tényleg ilyen vagyok?  Te jó ég... :-)

Itt rántják le a leplet rólam. Ha valaki kíváncsi, bal oldalon a menüsorban a személyiségtesztekre kattintva kitöltheti  a magáét.

A végén még híres embereket is felsorakoztat, akik hasonló személyíségtípussal rendelkeztek. Mit mondjak, jól esik Einstein, Darwin, Galilei, stb. társaságában lenni :)

Néhány szösszenet összefoglalásként, nem olyan szárazon:

  • Alvás helyett az egész éjszakát azzal töltötted, hogy valamin gondolkodtál, és mikor másnap valakivel beszélsz róla, kiderül, hogy te vagy az egyetlen, akit ez érdekel.
  • Az iskolában megértetted a nehéz fogalmakat, de sosem sikerült úgy elmagyaráznod senki másnak, hogy ő is megértse.
  • Szívesebben táplálkoznál infúzión keresztül, mint hogy időt és energiát vesztegess az evéssel. - ha igazán elmerülök valamiben egy katéter is jól jönne...:-)
  • Büszke vagy, amikor az emberek megsértődnek a megjegyzéseiden és őrültnek, perverznek, erkölcstelennek és érzéketlennek neveznek. - én Editre szoktam hivatkozni, miszerint igazoltan antiszociális vagyok :)
  • Több mint két perce keresel valamit, amiről elfelejtetted, hogy a kezedben van. - vagy a szemüvegemet keresem ami a szememen van, de volt hogy mobilon beszéltem és megkértem az illetőt, hogy várjon egy kicsit míg megkeresem a mobilomat mert abban van a telefonszám amit kérdezett - mindeközben elkeseredetten kutattam a táskámban...
  • A tökéletességre törekvésed miatt próbáltad mindig az igazat mondani , aztán észrevetted, hogy a társasági élet nem működik ebben a formában. Bizonyos embereknek ugyanis – úgy tűnik – vannak érzelmeik és nem szeretik az igazságot. -hű, erre annyi de annyi példát tudnék felhozni...
  • Hivatalosan is elveszítetted minden reményed az emberi fajban, mikor valaki azt mondta neked, hogy a szcientológia a tudományon alapul.
  • Gyakran kikapcsolod a mobilod, hogy senki ne tudjon hívni. - lebuktam...
  • Meglepődve fedezed fel, hogy nem az egész világnak vannak az otthona véletlenszerű pontjain szeméthegyek, melyeket pedig bármely lakás szükséges dekorációjának tekintesz. - tudjátok, a rend a hülyéken való, a zseni átlát a káoszon :)
  • Hajnali 3 óra van és több az energiád, mint egész nap. - ezt nem nagyon kell kommentálni, nézzétek csak meg mikor keletkezett némelyik poszt itt a blogon
  • A többi ember jobban aggódik a társasági életed miatt, mint te magad. - elég csak megnézni hányan tették fel a "és találtatok kint barátokat?" kérdést... Amire persze a standard elvárt válasz az, hogy igen. Ami, ha barátként definiáljuk azokat, akikkel be lehet ülni egy kávézóba dumálni egyet, akikkel összejárunk vacsizni, akikkel együtt lehet menni vásárolgatni, akkor még igaz is. Viszont ha a tizenikszéves barátságaimra gondolok, akkor ezeket össze sem lehet hasonlítani. Persze ezt a 6. pontban foglaltak miatt már nem szoktam kimondani. Itt viszont életbe lép a 4. pont és mégis kimondtam...
  • Felvenni a telefont annyira vonzó számodra, mint odacsukni az ujjad az ajtóhoz.
  • Sok mindent teszel, feltéve, hogy olyan dologról van szó, amit éppen akkor nem kéne csinálni. - no komment - :-))
  • Mondták már rád, hogy túl sokat gondolkodsz. - Az itteni kollégáimtól ezért tanultam a  "paja mental" kifejezést. Lehet kutakodni a fordítóprogramokban, hogy pontosan mit jelent ;-)
  • Azt kívánod, bárcsak lenne az embereken egy "némítás" gomb.
  • Nekimész egy villanyoszlopnak. - Nem egynek - csak ebben a faluban többet is fel tudok sorolni amivel már sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnöm. Főként gyalogosan, de nem kizárólagossággal...
  • Nehéz számodra elkezdeni és fenntartani egy "kellemes beszélgetést".
  • Reggel bemész a könyvtárba egy könyvért, és mielőtt megtalálnád, a könyvtáros megkér, hogy távozz, hogy be tudjanak zárni.

 

És végül használati utasítás hozzám : :-)

 

  • Ne ismételj nekik olyan dolgokat, melyeket megjegyezni, nem pedig  megérteni kell. Egyrészt felbosszantod vele őket, másrészt úgyis  elfelejtik. - itt leginkább az úgyis elfelejtik részre tenném a hangsúlyt. A Zuramat ezzel tudom az őrületbe kergetni :-)
  • Tévedhetetlenek, legfeljebb a kiinduló  információk lehetek hibásak, a következtetéseik minden esetben  helytállóak. - ezt megjátszottam már vizsgán, ha jól emlékszem pathológiából: azt mondta a vizsgáztató, hogy tulajdonképpen tetszik neki az elméletem, mert tök logikus - lenne...
  • Készülj fel arra, hogy mindent meg kell tudnod indokolni. A vita  alapvető számukra, de csak az a fajta, melyben a két, esetleg eltérő  véleményt össze lehet egyeztetni, hogy mindkettőn túlmutasson.  Amennyiben a vita szerintük nem vezet sehova, nem a másik fél érveit,  hanem őt magát szedik szét. Vigyázat, mindkettőben örömüket lelik! - Úgy ám!
  • Számára az elmélet fontosabb, mint annak a  megvalósítása. A megvalósítást szívesen bíznák másokra, de csak a  hozzájuk hasonlóak értik meg elméleteiket, így a kivitelezés igen  problémás...
  • Ha szeretnéd nevetni látni, nyugodtan mondd meg neki a  véleményed róla (hogy mennyire gonosz, rosszindulatú, érzéketlen, bunkó,  elvetemült, őrült, kárörvendő, stb.). :-)

 

A fentiekkel kapcsolatos bármilyen hasonlóság csak a képzelet műve... :-)

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.29. 23:48 3 komment

Címkék: csak úgy

Tegnap a kedvenc tengerpari utunkon sétálgattunk amikor fentről a szikláról kiszúrtunk pár nagy kerek izét a vízben. Dilemmáztunk a nejlonzacskó vs. medúza között, aztán lemásztunk, hogy megnézzük magunknak közelebbről.

 

És igen, medúzák voltak! Láttunk már korábban is errefelé, de közel sem ilyen nagyokat. Vihar után nyáron kidobja őket a partra a víz, olyankor olyan, mintha tele lenne fehér zacsikkal a homok. De ezek jóval nagyobbak és színesek voltak.

 

 

 

 

Kipróbáltuk, megsimogattuk őket, és Némóéknak igaza volt, a hátuk tényleg nem csíp. (a csápjaikat nem mertük kipróbálni)

 

 

 

 

 

 

 

 

Mivel eléggé kisodorta őket az áramlás, Zsolt mentőakcióba kezdett és szépen visszadobálta őket mélyebbre. Remélem jót tett nekik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen a részen vannak tengeri rózsák is, biztos ez is valami csalánozó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ilyen amikor "ráharap" valamire:

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.28. 10:41 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy spanyolország torrevieja

Csak hogy ne maradjunk utcai dínom-dánom nélkül most épp a májust ünnepeltük. Szép dolog is az a tavasz :)

Itt Torreviejaban 1988 óta minden évben megrendezik a májusi búcsút, ez a Feria de Mayo, amit szokás szerint jópár napig tartó evészettel, ivászattal (félre ne tessék érteni, a spanyolok ugyan szeretik a bort, de részeg emberrel nem lehet találkozni) és a hagyományos flamenco tánccal ünnepelnek. Nagyon sokan flamenco ruhában jönnek ilyenkor, esténként a színpadon koncertek, táncbemutatók vannak. A lányoknak is van egy ilyen ruhájuk (nem eredeti, csak amolyan piacos, de erre tökéletesen megfelel), úgyhogy hétvégén felvehették, amitől persze fülig ért a szájuk :)

A tengerparton ilyenkor jópár sátrat felállítanak ahol mindegyikben van egy kis tánctér is és a spanyolok nem restek felállni és flamencot táncolni. Persze először az evés-ivás, addig a gyerekek vették birtokba a területet :)

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.18. 13:05 12 komment

Címkék: spanyolország fiesta torrevieja

Történetünk szempontjából érdemes megemlíteni, hogy többnyire tangát hordok...

Anorexiás kisebbik-idősebb lányom (tekintve hogy egy perccel előbb született de néhány centivel és jópár kilóval kevesebb a hugitól) a következő kérdést szegezte nekem a minap:

-Anya, neked akkora feneked van, hogy nem fér bele a bugyidba??!

Akkora...

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.16. 03:59 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy csajok

Köszönjük szépen az érdeklődést mindenkinek, mi jól vagyunk, őszintén szólva én semmit nem vettem észre az egészből. Zsolti ugyan meggyanúsított egy műtősfiút, hogy szórakozik a műtőasztallal és biztos nyomogatja az állítógombot, de a gyanúsított mindent tagadott. Később összekombinálták a dolgot a földrengéssel, de akkor abban a pillanatban ilyesmi senkinek nem jutott eszébe. (No meg lehet, hogy nem is volt köze hozzá, csak az uram hallucinált)

Konkrétan Lorcaból senkit nem ismerek, a murciai kollégákkal minden rendben.

Reméljük nem lesz folytatása :(

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.13. 09:15 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy

Nagyon bizakodva mentem tegnap Alicanteba, vittem a konzuli pöcsétes papíromat hogy akkor ide nekem a spanyol jogosítványomat :), de leforráztak hogy őket még ez sem hatja meg. :( Vagy elküldi a kedves magyar ügyintéző a hivatalos úton az igazolást, vagy nem lesz jogsim a b.. életben. És hiába hisztiztem meg kértem a főnököt, annyit értem el, hogy megmutatták a számítógépen hogy tényleg elküldték és tényleg arra az e-mail címre küldték amit nekem is megadtak Magyarországon. Szóval fogalmam sincs hogy hol veszett el a rendszerben :(

Most sürgős jelzéssel újraküldték és legalább ígéretet kaptam, hogy felhívnak telefonon ha megkapják a visszaigazolást. Esküszöm régen postagalambbal vagy gyaloggaloppal könnyebben mentek a dolgok :( De ha júliusig ez nem intéződik el én esküszöm felmegyek Pestre és rájuk borítom az asztalt. Most pedig írok egy szívhez szóló e-mailt a kedves ügyintéző asszonynak...

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.11. 14:00 5 komment

Címkék: csak úgy

Erre a kiállításra teljesen véletlenül bukkantunk. Már épp hazafelé indultunk a La Pedrerától mikor megpillantottuk a plakátot és benéztünk. A Palau Robertben található a C/ Diagonal és Córsega sarkán, egészen augusztus végéig.

Egy kisfilmet vetítenek visszaemlékezésekből (érdekes volt magyarul hallgatni a szöveget, már olyan régen láttam magyar nyelvű filmet :), pláne, hogy katalánul volt feliratozva ), és régi dokumentumok, levelezések, naplórészletek vannak kiállítva. Sok könyvét lefordították már spanyolra is.

Nagyon nem szimpi a katalánokban, hogy mindent csak katalánul feliratoznak. Semmi kifogásom ellene, hogy használják a saját nyelvüket, de igenis amíg Spanyolországhoz tartoznak addig az a minimum, hogy mindent kiírnak spanyolul is , és mivel Barcelona Európa egyik legnagyobb idegenforgalmat lebonyolító városa illene legalább angolul is kiírni a dolgokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aki pedig nyelvet tanulni jönne Spanyolországba eszébe ne jusson Barcelonát választani. Persze a nyelviskolákban tanítják a castellano-t (amit mi spanyolnak hívunk), de az utcán minden felirat katalán, nagyon sokszor hallottam hogy katalánul beszélnek (persze nem mindenki, de szerintem zavaró), pedig rengeteg dolgot meg lehetne tanulni egyszerűen feliratokból, vagy hallgatva az emberek beszélgetését, így viszont csak összezavarnak. Szerintem.

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.11. 13:36 1 komment

Címkék: barcelona spanyolország kirándulás

Ha már az utcában jártunk meg akartuk nézni a közeli nevezetességeket és ettől még az időnként szemerkélő eső sem tudott minket visszatartani.

(Az esernyő-szerzés egy külön sztori: előző este a Sagrada Familia-t csodáltuk épp mikor eleredt az eső. De nem csak úgy esett, hanem szó szerint szakadt, de mivel zárták az épületet (este nyolcig vannak nyitva) ki kellett mennünk. Hihetetlen az utcai kínai/néger bóvliárusok átalakulása: mikor bementünk még napszemüveget, bizsut, hamis Rolexet árultak, mire kijöttünk mindegyiknél esernyő volt :) Így lett 5 euroért esernyőnk. Abban a zuhéban senki nem alkudozott. :) )

A követségi ügyintézés után az Avda Diagonálon sétáltunk tovább és a Tüskés házat (Casa de les Punxes vagy másik nevén Casa Terrades) néztük meg. Tündérkastélynak is hívják, tényleg mesés a kis tornyaival, csipkés homlokzatdíszeivel olyan középkori hangulata van. 1905-ben épült Puig i Cadafalch tervei alapján. Amúgy lakóépület és belülről nem látogatható, de ha erre jár valaki (és szinte mindenki megnézi a Pedrerát, onnan már csak két saroknyira van), ne hagyja ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Visszafelé szinte szemben van a Quadras báró palotája, ami most Ázsia-ház néven a keleti kúltúra központja: nyelvoktatás, kiállítások, könyvtár, kül. tanfolyamok vannak folyamatosan. Valahogy ezt a részt elkerülik a túristák, senkivel nem találkoztunk, pedig ingyenesen látogatható szép épület. Szintén Cadafalch tervei alapján, az 1900-as évek elején épült.

A lépcsőház is gazdagon díszített és a szobák is nagyon szépek voltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fel lehet menni a tetőre, gyönyörű a kilátás, a Tüskés ház mögött láthatók a Sagrada familia tornyai.

Innen már csak egy pillantást vetettünk a Kőbányára (La Pedrera), ami már Gaudi alkotás és ennek megfelelően irtó hosszú sor kígyózott előtte amit nem volt kedvünk kivárni. Majd legközelebb :)

Az alsó szintjein ma a katalán Caixa bank irodái találhatók (eredetileg is irodaháznak és lakóépületnek készült), de a fenti emeleteken Gaudi múzeum és egy lakás van berendezve, valamint a tetőre is fel lehet menni, híres az érdekes formájú kéményeiről: olyanok mintha sisakos katonák lennének :) Persze a múlt század elején eléggé meghökkentette az embereket az efajta építkezés, állítólag azt mondták, hogy aki ebben lakik az ne is kutyát tartson háziállatnak hanem kígyót. (Hová jut a világ, ma meg már csomóan tartanak kígyókat, úgyhogy ezen a beszóláson nem is döbbenünk meg annyira...)

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.09. 23:49 Szólj hozzá!

Címkék: barcelona spanyolország kirándulás

Még néhány kép, remélem nem unjátok, szerintem lenyűgöző (még ha a fényképezésben továbbra sem vagyok a helyzet magaslatán...)

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.05. 13:38 Szólj hozzá!

Címkék: barcelona spanyolország kirándulás

Már előző nap felmentünk Barcelonába mivel a követségen csak délelőtt van ügyfélfogadás és nem volt kedvünk hajnalban indulni.

Ha meg már ott vagyunk nem hagytuk ki a Sagrada Familia-t amit tavaly ősszel a pápa látogatására rohamléptekkel rendbetettek , legalábbis ami a belső teret illeti. Ekkor (2010. november 6-án) XVI. Benedek pápa bazilika rangra emelte.

Egész más volt így látni mint felállványozva, és már majdnem tetszik :) Tényleg olyan, mintha egy erdőben járnánk, nagyon jó a fények játéka! Sajnos megint csak volt csalódás: a padló néhol kővel, néhol viszont linóleummal borított (ide már nem futotta valami kőre vagy járólapra?) és több helyen már elkezdett felválni :( Remélem ezt csak a gyors befejezés miatt csinálták így, ideiglenesen, és majd leburkolják normálisan. A másik, hogy mikor bementünk még hétágra sütött a nap, de közben beborult és hirtelen iszonyatos zuhé kezdődött, szó szerint leszakadt az ég. A templom pedig beázik :( Lehet, hogy ez is csak a befejezetlen tornyok miatt van így, de elég furcsa volt, hogy néhol bent is csöpögött a nyakamba némi égi áldás... Ettől eltekintve azért összességében fantasztikus alkotás! Íme:

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.05. 13:12 2 komment

Címkék: barcelona spanyolország kirándulás

Komoly szervezkedést követően sikerült annyit elérnem, hogy a követségen keresztül kapok egy igazolást, miszerint amikor megigényeltem a jogsim hosszabbítását akkor az még érvényes volt.

Persze a követségen csak személyesen lehet az igényt benyújtani, és ugyan két magyar konzulátus van Spanyolországban (bár az oldal kicsit elavult infokat tartalmaz) de mi nem a madridihoz tartozunk hanem a barcelonaihoz, ami persze messzebb van. Mindegy, ha már így alakult felbumliztunk Barcelonába. 110-el, merthogy már a gatyánk ráment a büntetésekre. Így azért kicsit hosszabb az út :( (nem térben, időben) De most figyeltem, tényleg rengeteg kamera van kitéve, némelyik irdatlan magas oszlopok tetején (kb. 3 villanyoszlop magasság). Az is igaz, hogy jópárat (de nem mindet) jelzik előre,(control de velocidad, velocidad controlada por radar = sebességellenőrzés, ja valenciaiul velocitat, katalánul is valami hasonló), csak mi őszintén szólva eddig ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget :(

És azt is be kellett látunk, hogy nem hülyeség ez a "spóroljunk a benzinnel, csökkentsük a sebességet" dolog, tényleg érezhetően kevesebbet fogyaszott így a kocsi.

A főkonzulátus Barcelona egyik legnagyobb utcáján, az Avda Diagonal-on található. Mivel ebben az utcában van még pár nevezetesség hát összekötöttük némi városnézéssel is a dolgot (dacolva a hol szakadó, hol szemerkélő esővel :) )

Katalóniában valami szabály lehet, hogy mindent előbb katalánul kell kiírni és csak aztán spanyolul.

Amúgy nagyon segítőkészek, kedvesek voltak, úgyhogy ezer köszönetem. Ha minden igaz ma érkezik a futárcég az igazolásommal és jövő héten megyek a rendőrségre kideríteni, hogy így már megfelel-e nekik a dolog. Ha nem, hát legfeljebb beiratkozok egy autóvezetői tanfolyamra és szerzek spanyol jogsit. Bár nem tudom, nem buknék-e meg...

Egy kép a 19. emeletről:

Mellesleg ez a kis jogsiügy nagyon szűken számolva is bőven túllépte már az 500 eurós keretet... És mindenki csak sajnálattal legyint, hogy ja, EU van, de ezek a dolgok nem szoktak működni. Mi az, hogy NEM SZOKTAK? Valaki gondolom pont ezért veszi fel a fizetését, hogy kommunikáljon az egyes országok között mint megváltozott e-mail címek, elérhetőségek... Tök mindegy, hogy magyar vagy spanyol részről csesztek el valamit, de ha nem vagyok egyedi eset akkor igazán utánanézhetnének, hogy hol az eb sírhantja...

 

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.05. 11:53 2 komment

Címkék: barcelona csak úgy spanyolország

A változatosság kedvéért megint egy ünnepről írnék - gondolom már nem lep meg senkit, hogy egy hétig tartó utcai mulatságról van szó. Egészen pontosan valamikor a húsvét végén kezdődött. Onnan tudtuk meg, hogy Húsvét hétfő utáni kedden Murciába akartunk menni az IKEA-ba vásárolni, de a kollégáim felvilágosítottak, hogy az nem fog menni mert minden zárva lesz. Mert ünnep van. Ja. A húsvéttal feltámadtunk, úgyhogy lehet ünnepeli a természet újraéledését, a tavaszt. Ez a Fiesta de Primavera azaz Tavaszünnep. 

Ennek örömére rendezik az otthoni kb. farsangnak megfelelő téltemető mulatságot. Itt nem szalmabábot égetnek,  hanem szardíniát temetnek. Az emberek az utcákon népviseletbe öltözve járkálnak (ezt olyan szinten kell elképzelni, hogy simán ki lehetett szúrni a túristákat a farmer miatt), szokás szerint még a babakocsis csöppség és a kerekesszékes nagymama is kapott legalább egy kendőt a vállára. Mindenütt kolbászsütő bódék, utcazene, sokadalom. (Vittem ám fényképezőt magammal, csak épp elfelejtettem feltölteni így csak párat tudtam kattintani és megadta magát a masina :( )

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ünnepi hét utolsó estéjén végigvonul a városon a karneváli menet melynek végén viszik a hungarocell-papír-akármiből készített óriási szardínia tetemet, illetve annak koporsóját, amit természetesen a célbaéréskor elégetnek, vagy a tengerparti településeken van ahol vízbe dobnak. A szardíniát kísérő "özvegyek" temetéshez méltó módon jajveszékelnek. :)

Persze ennek a hagyománynak is többféle változata él az ország különböző pontjain, van ahol a szardínia a hús jelképe és a húsvét előtti negyven napos böjt kezdetekor temetik hasonlóan komoly keretek között.

A lényeg, hogy BULIVAAAAN!!

Ennek kapcsán beszélgettünk róla, hogy a spanyolok mennyire ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Magyarországon már csak a kifejezetten hagyományőrző csoportok vagy a túristalátványosságok esetében fordul elő hasonló.

Persze most álszent lenne azt mondani, hogy én rajongtam a húsvéti locsolkodásért (nagyon nem) vagy népviseletbe bújtam volna vasárnap. Szerintem ez leginkább azért van, mert  a magyarok esetében az ünnepek a a házon belül zajlanak. A locsolókat behívták, megkínálták, a piros tojás átment százasba majd ezresbe, szóval keményen a zsebébe kellett nyúlni az embernek ha helyt akart állni, és valljuk be, ha csak a gyerekeknek visszük az oviba egy tucatnyi kinder tojást már az is kész anyagi csőd. Nem beszélve a faluban már délelőtt részegen dűlöngélő Pista bácsikról akik csak épp azt a kis felest hajtották fel mindenhol pusztán illendőségből. Erre egyre kevesebben vevők. Persze felfoghatjuk hagyományteremtésnek is: Húsvét hétvégéjén az ősi hagyomány szerint a magyar családok elvonulnak wellnessezni (ezt hogy kell leírni??). :)

A spanyoloknál ha lenne locsolkodás, tuti még ma is egy vödör vízzel vagy szódásszifonnal járnák az utcákat. :)

Tulajdonképpen Húsvét hétfő itt nem ünnep- szerintetek...? Tuti vevők lennének még egy szabadnapra :)

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.03. 16:28 Szólj hozzá!

Címkék: húsvét spanyolország fiesta

    Zágon István: Az anya meg a szülő

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Szerző: bodnarcsalad  2011.05.01. 08:00 Szólj hozzá!

A kocsim szélvédőjére volt  téve ez a szórólap. Az éttermet ismerjük, évek óta itt van, mikor kijöttük próbáltuk is párszor, de már nem járunk. Szerintem rosszul főznek és néha gyanús volt, hogy a tegnapi maradék gombaleves és a karfiolleves ötvözetét kapom meg helyi specialitásként...

Mindegy, de ezen nem akadok fenn, nem ez az első étterem ami nem jön be, egyébként is ízlések és pofonok... (ja, amúgy van szuper magyar étterem is errefelé, majd egyszer írok arról is)

Szóval amiért most ezt a szórólapot mégis megmutatom:

Az oké, hogy valaki nyit egy éttermet és igyekszik a saját hazája specialitásait is terítékre vinni. Magyar nevet ad az étteremnek, magyar ételek (gulyás, lecsó, palacsinta, stb...), magyar zászló színei...

Magyar zászló? Akkor mi a fenét keres ezen a szórólapon a zöld-fehér-piros??! Sem olasz, sem mexikói kaját nem látok...

Hogy lehet valaki ennyire igénytelen?

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.28. 09:46 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy spanyolország torrevieja

Azért a tojáskeresés idén sem maradhatott el. Sajna a húsvéti nyúl hajnalban jött, reggel meg mielőtt a gyerekek felkeltek esett vagy 10 percig az eső (jellemző, itt szinte soha nem esik, csak épp pont most kellett neki...) szóval kicsit eláztak a tojások, de azért nem volt vészes. A csajok tök lelkesek voltak, vissza kellett menni a "nyulas rész"-re is (ez ahhoz van közel ahol tavaly laktunk, itt tényleg élnek nyuszik, csak azóta elkezdtek egy plazat építeni, így gondolom megfogyatkoztak). Ez igényelt némi logisztikát apa részéről, de aztán itt is találtunk néhány elhagyott nyúltojást :) Az esti séta alkalmával is belestek minden bokor alá, hátha...

 

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.27. 00:05 2 komment

Címkék: húsvét csajok

Idén itthon maradtunk Húsvétkor, a helyi felvonulást néztük meg. Mint tavaly írtam  a granadai húsvétról, errefelé egy hetes ünnepről van szó, Virágvasárnaptól Húsvétvasárnapig tart a Szent Hét (Semana Santa) - mondjuk nem nagyon van olyan dolog amit ne több napig ünnepelnének... Meg merem kockáztatni, hogy itt a húsvét nagyobb jelentőséggel bír mint  a karácsony.  Csütörtök és péntek munkaszüneti nap, viszont húsvét hétfő már nem.

A körmenet résztvevői arcukat elfedve jellegzetes jelmezben vonulnak az utcákon. Az arc elfedése a szenvedést, a fájdalmat kívánja jelképezni, illetve szégyent, hogy Jézust keresztre feszítették. Vasárnap a feltámadás örömére leveszik a maskarát és enélkül járják az utcákat.

Az egész család szerepel, a gyerekeket is bevonják. Nagyon készülnek rá, az egyik ápoló srác még szakállt is növesztett, mert az egyik nap ő játszotta Jézus szerepét :)

Először egy virágokkal feldíszített szobrot cipelnek (ezek irtó nehezek, vagy 20-30 ember kell hozzá hogy elbírják), és nagy dicsőségnek számít ha valakit kiválasztanak a feladatra. Aztán ezeket követik a nazarenok és további szobrok melyek a passio jeleneteit vagy szenteket ábrázolnak. A nazarenok színes jelmezbe öltözött csuklyás emberek, különböző vallási csoportokhoz tartoznak és ennek megfelelő színekben jelennek meg. Őket zenekarok kísérik. Több órán át lassan vonulnak az utcákon, és még cukrot is osztogatnak. :) Igen komoly mennyiséget sikerült begyűjteni. :)

Képekben:

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.26. 23:38 Szólj hozzá!

Címkék: húsvét spanyolország torrevieja

Torrevieja-ban minden év tavaszán megrendezik a könyvhetet, ami tulajdonképpen majdnem két hétig tart. A kikötő melletti sétányon állítják fel a bódékat és lehet válogatni. Az angol feliratok senkit ne tévesszenek meg, még mindig Spanyolországban vagyunk :), de tudjátok, ez a rész egy modern angol gyarmat...

Egy vagyont el tudtam volna költeni, de mivel elolvasni úgysincs időm őket, csak két könyvre csábultam el:

 

 

Az első egy Márai könyv:  La extraña - A sziget. Ezt muszáj volt megvenni :)

 

 

 

 

 

 

 

 

A második egy trilógia, ennek is magyar vonatkozása van: I. Jaime , azaz I. Jakab indította el tulajdonképpen a spanyol honfoglalást, ő kezdte el visszaszerezni a területet a móroktól (ezt hívják a spanyolok reconquista-nak), visszafoglalta a Baleár-szigeteket, Valencia és Murcia tartományokat. És hogy mi ennek a magyar vonatkozása? Hát Jakab felesége, akit egyenesen Magyarországról hozatott: Árpádházi Jolánta, aki II. András lánya, IV. Béla húga volt. 9 gyermekük született, későbbi királyok, királynék. A spanyolok az egyik legfontosabb királynéjukként tartják számon. A trilógia második részének ez is a címe: La reina húngara - A magyar királyné.

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.24. 12:33 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy spanyolország torrevieja

Mivel már lekerült a hét pecsét a titokról így én is publikálhatom:

úgy tűnik végleg felnőtt a hugicám és holnap beáll élete első munkahelyén dolgozni :)

Nem közelebb vetette a sors mit Katarba, egy 5*-os szállodában fog dolgozni az F&B-részlegen, hogy pontosan milyen pozícióban, azt már elfelejtettem (mondott rá valami kacifántos szót, de hát nem vagyok ehhez ideológiai elég képzett). Mindenesetre büszke vagyok rá :)

Előtte kint volt nálam néhány hetet, az utolsó este elmentünk koktélozni és ha már volt egy biliárd asztal is akkor rávetettük magunkat. Ezer éve nem játszottunk, ezt persze a nézőközönségünk is kiszúrta :) Egy pasi odajött párszor néhány kéretlen jótanáccsal.

 

Leginkább akkor fogta a fejét mikor én kb. a játék 3. percében lelöktem a fekete golyót, de mintha észre sem vettük volna tovább gurítgattunk. Felhomályosított, hogy a játéknak itt elvileg már vége. Erre visszaszóltam neki, hogy ha már bedobtuk az 1 €-t a gépbe akkor csak nem gondolja, hogy abbahagyjuk?!

Szórakozni mentünk nem versenyezni, ezt meg 100%-osan teljesítettük  :))

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.17. 20:50 2 komment

Alicanteba menet akadtunk össze ezzel a fiatalemberrel. Egészen pontosan míg tankoltunk elment mellettünk egy fickó egy farkaskutyával, a hátizsákjára magyar zászló és Hungary felirat volt ragasztva. Ráköszöntem magyarul, de valószínűleg nem hallotta mert nem válaszolt. Persze mire előkaptam a mobilom hogy lefotózzam már elég messzire jutott, zoomolni meg fogalmam sincs hogy lehet vele, de talán kivehető a képről.

Persze nem akartam ennyiben hagyni, így utánaeredtünk. Mentünk vagy 3 kört mire sikerült egy képet készíteni, sőt, röviden meg is interjuvoltuk a fickót:

Magyarországról indult gyalog, egy kutya társaságában. Eljött Santiagoig, majd délre Malaga környékére és most a tengerparton baktat vissza Magyarország fele. Kicsit hitetlenkedve hallgattam, mire ő csak legyintett: otthon is lehetne hajléktalan munkanélküli, akkor meg így mégis szebb az élet, nem? Erre nincs mit mondani, igazat adtam neki :) Szívesen beszélgettünk volna még vele, de egy négysávos úton lehúzódva ez nem túl szerencsés. Mindenesetre jó utat kívánunk!

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.16. 23:52 2 komment

Címkék: csak úgy

Sikeresen teljesítettük a második évünket is itt spanyolhonban. :)

Ez már közel sem volt olyan izgalmas mint az első, hiszen már inkább a megszokás uralkodik az iskola-munkahely-otthon körforgásban. Persze ez utóbbi azért elég érdekes volt számunkra, párszor költözködtünk, de végre sikerült itt is otthonra találni. Tulajdonképpen ezzel jellemezhetném a második évet: hirdetések, ügynökségek, bankok, csempe -és festékboltok és mester(?)emberek között éltünk, minden szabadidőnket (és idegrendszerünket) felemésztette. A blogban is panaszkodtam néha, de ez közel sem volt annyi mint lehetett volna, még most sincs minden rendben csak már nem akarlak benneteket ezzel fárasztani. Télen szokás szerint megfagytunk mert nem ment rendesen a fűtés (ha meg igen a villanyszámla láttán kaptunk infarktust és hitetlenkedve bogarásztuk az elszámolást, hogy most biztos több havi számlát vontak össze - de nem).  Persze a tervekből és lehetőségekből nem fogytunk ki (csak a pénzből :-)) ), úgyhogy a ház-project még nem ért véget. Talán még megérem, hogy egyszer minden úgy fog működni és olyan lesz ahogy én szeretném...

A spanyolokat továbbra is kedveljük, mint ahogy a helyet is. Egyszerűen imádunk itt lenni, na. :) A klímát is egészen megszoktuk, már nem fázunk áprilisban a 22 fokban és télen is kibírom ha csak 19-20 fok van a lakásban. (mondjuk volt hogy annyi sem volt, na az már gáz).  Olyan meleg meg nem tud lenni ami minket zavarna :)

A nyelvvel is elboldogulunk, bár bőven van még mit fejlődni, de mikor nem lesz? Szerintem 20 év ittélés után is így fogom érezni.

Rá kellett jönnöm, hogy a blog jellege is megváltozott . Eleinte azt hittem, hogy csak az a néhány családtag, barát fogja olvasni akiknek megadtuk ez elérhetőségét. Ehelyett sokan közülük nem olvassák, ellenben sokan olyanok igen, akikre nem számítottam hogy rendszeres olvasóim lesznek, hiszen régebben alig tartottuk a kapcsolatot, vagy olyan, ismeretlen emberek olvasnak akiket így, a neten keresztül ismertem meg. Érdekes amúgy, lehet, hogy sosem láttuk egymást, mégis, a blogjainkon keresztül "mindent " tudunk a másikról :) Rászoktam a blogolvasásra: már nem útikönyveket lapozgatok ha készülünk valamerre hanem keresek ott élő emberek blogjait, így egész más megközelítésből láthatok városokat, országokat, szokásokat.

Ezzel párhuzamosan változnak az emberi kapcsolatok is. Az első évben mindenkivel megpróbáltunk kapcsolatot tartani, de egyszerűen ez ilyen távolságból nem megy. El kell tudni fogadni, hogy egyes emberi kapcsolatok a fizikai távolságok ellenére megmaradnak, míg másokat nem lehet fenntartani, ha pedig már erőlködni kell akkor nem is biztos, hogy érdemes.

Kezdünk hozzászokni az itteni ízekhez: hiába ugyanazok a hozzávalók, mégsem ugyanolyan íze lesz az elkészült ételnek. A nem beszerezhető hozzávalókról nem is beszélve. Főzeléknek való tököt vagy sóskát például még sosem láttam, ahogy tv paprikát sem, de egyszer sikerült karalábét vennem a piacon :) és a szilvából is csak a nagy kerek fekete fajta van, az otthoni kék hosszúkás szilvát itt nem lehet kapni. De tejfölt már több boltban is találtam, bár még mindig aranyáron, és végre a fűszerek nagy részét is sikerült összevadásznom. Pudingot a német vagy a skandináv boltban kell venni, meggyet meg az orosz boltban vagy a Liddl-ben, mák, túró, vegeta szintén az orosz boltból. A kenyér más ízű, bár mivel mi szinte alig eszünk, ez nem gond. Kifli nincs, de legalább van miért hazamenni. És rájöttem, hogy túró rudi nélkül is van élet. Úgy-ahogy... (Ja, valaki átküldte a kormány  új hazacsábító 10 pontját, hát mit mondjak, szétröhögtem rajta magam, de legalább szereztek egy jó napot. A túró-rudis pont láttán bevallom könnybe lábadt a szemem és minden akaraterőmet bevetettem, hogy ne kezdjek el azonnal csomagolni...)

A csajok továbbra is utálják az összes angol/spanyol kaját, úgyhogy mindig főzni kell itthon ha nem akarom hogy éhen haljanak (főleg Pepe). Egyik sem cserélné el a töltött káposztát egy paella-ért.

A gyerekekről terjedt nézetet, miszerint ők aztán simán megszokják az új helyet és ragad rájuk a nyelv, viszont megcáfolnám. Persze lehet, hogy a mi gyerekeink átlagon aluli képességűek, meg tudom, hogy ha mindkét szülő tök antiszociális akkor nehéz legyőzni a genetikát, de bizony ők még most sem illeszkedtek be teljesen. Persze már nem utálnak suliba járni, vannak barátaik, de közel sem beszélnek folyékonyan (illetve mondják ők egymás közt, de aki nem csak hallgatja hanem érti is a nyelvet, az rájön, hogy bizony sok hibával beszélnek), tök jól megírják a házi feladatot de az iskolában tanultakon kívül már nincs szókincsük (mondjuk honnan is lenne, nem néznek tv-t, itthon magyarul beszélünk). (Az iskoláról majd írok külön, mert már régóta érik bennem egy posztra való, csak idő kellene rá, hogy papírra monitorra vessem. ) Mondjuk már néha kijavítják a kiejtésünket, vagy rászólnak a nagymamára, hogy ha nem tud spanyolul akkor ne szólaljon meg mert az ciki :) és inkább ők beszélnek. Mivel otthon sem nagyon barátkoztak más gyerekekkel és nem szólaltak meg idegenek előtt, így nem tudom, hogy ez mennyiben a kint létnek és a nyelvi korlátoknak és mennyiben a személyiségüknek köszönhető. Az is igaz, hogy ikrekként még mindig elég társaságot biztosítanak egymásnak (tök jól lehet kettesben játszani és veszekedni is), ha van egy harmadik gyerek akkor inkább kettő együtt játszik és a harmadik kicsit kiszorul.

Összességében azonban pozitív a mérleg, hozzuk az átlag két éves szintjét, úgyhogy aggodalomra semmi ok. :)

Daisypath - Personal pictureDaisypath Vacation tickers

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.15. 10:54 3 komment

Címkék: csak úgy spanyolország

-  avagy hogyan újíttassuk meg a lejárt magyar jogosítványunkat Spanyolországban.

 

Közben eszembe jutott, hogy mégsem vágódtam volna be ezzel a viccel..., hiszen nekem amúgy tényleg nincs jogsim!

Az úgy volt,....

... hogy mivel már év elején tudtam, hogy a jogsim április elején le fog járni, hát időben elkezdtem az ügyintézést és kiderítettem, hogy mi az ilyenkor szükséges eljárás. Gondoltam leírom, így megkímélem a szintén itt lakó olvasóimat a felesleges utánajárástól, részben okulásul szolgálhat más külföldön élő magyaroknak és egyben üzenem az otthoni közlekedésügyieknek, hogy * sííííp* (cenzúrázott tartalom)

 

Szóval a hivatalos ügymenet a következő:

A delikvens (esetünkben én) bemegy a területileg illetékes (nekem alicantei) Belügyminisztérium Közlekedésrendészeti Központjába (Jefatura de Tráfico), kitölti a szükséges nyomtatványt (semmi extra, szokásos személyi adatok + néhány fénymásolat útlevélről, jogsiról), valamint beszerzi az orvosi igazolást miszerint alkalmas arra, hogy gépjárművet vezessen. Mindez tök egyszerű, nem kell háziorvost keresgélni, a fent említett hivatallal szemben ott vannak a kis irodák orvossal, fénymásolóval, fotóssal és (közönség)segítséggel az űrlap kitöltéséhez. Visszabattyog a túloldali hivatalba és mindezt leadja a megfelelő ablaknál. Ott, mivel külföldi jogsiról van szó nem adják egyből az újat, hanem a hivatal megkéri Magyarországtól az igazolást, miszerint én ott jogszerűen szereztem vezetői engedélyt és nem vonták be, stb. Magyarország mindezt visszaigazolja és ők kipostázzák nekem a szükséges iratot. Mivel EU-sok vagyunk, ez pikk-pakk megvan, erről kedves mosoly kíséretében biztosítják is az ügyfelet.

 

A nem hivatalos ügymenet pedig a következő:

Editke kideríti a hivatalos ügymenetet (lásd fent), kitölti a szükséges papírokat, bemegy az orvosi vizsgálatra*, befizeti a díjat (mindezt alig egy óra alatt, gördülékenyen) majd türelmesen vár. És vár. És vár. Majd érdeklődik, mire kedvesen közlik, hogy ne aggódjon, megy minden a maga útján, csak még nem kapták meg a visszaigazolást Magyarországról. Azért picit aggódik de vár. Egészen addig, mígnem lejár a jogsija. Ismét érdeklődik, mire közlik, hogy ugyan mindenben helyesen járt el, de sajnos az országa még mindig nem küldött visszaigazoló e-mailt a megkeresésükre (jelzem több mint 2 hónap telt már el) így sajnos nem tudják kiadni a szükséges okmányt. De megint kedvesen mosolyogva biztosítják megértésükről és igyekezetükről és új e-mail Magyarországra küldözgetéséről.

Editke bedühödik, riasztja az otthoniakat, hogy ugyen ejtsenek már meg néhány telefont (innen a "kapcsolom", "pillanat, megkérdezem ki az illetékes - zene- nincs bent az illetékes, próbálja újra", pláne a "köszönjük hogy a ... minisztérium.... vonalát hívta, tájékoztatjuk, hogy biztonsági okokból beszélgetése rögzítésre kerül blablabla" vagy "amennyiben ... akar, kérjük nyomja meg az egyes gombot, amennyiben ... kettes gomb..."** ) szóval mindezek kicsit költségesek lennének.

Innen  hívom az itteni követséget, ahol szintén nagyon kedvesek és megértésükről biztosítanak, még néhány telefont is megejtenek a kedvemért. Majd visszahívnak hogy tájékoztassanak, miszerint mindenben helyesen jártam el, de sajnos ez ügyben ők nem tudnak segíteni, mivel hozzájuk csak akkor tartozik az ügy amennyiben elhagytam vagy elvesztettem a jogsimat és ezesetben megkérik a magyar hatóságot hogy igazolja le az adataimat amiről ők kiállítanak nekem egy papírt hogy hazavezethetek (díja 75 €) De kedves a hölgy és megadja nekem a magyar szervek elérhetőségét, fax számot, stb. (Az apu által otthon megszerzett és követség által megadott adatok nagyjából egyeznek, hurrá! Kicsit furcsa, hogy az e-mail címek ilyen gizike.hivatal.hu szerűek, de legyen)

Vissza Alicanteba, ahol tájékoztatom a tisztelt ügyintézőt, hogy ugyanmár küldje el ide a kérelmet, mert állítólag otthon nem kaptak semmit. Mire viszont visszapattantam mint a gumilabda: Ennek megvan az országok közti egyezményben fixált hivatalos útja amelytől ők a kedvemért eltérni nem fognak. Magyarországnak kutya kötelessége tájékoztatni az itteni szerveket ha változás áll be az e-mail címekben (ezért volt furcsa a gizike.hu mailcím, így gondolom ahányszor köztisztviselőt/minisztériumnevet váltanak annyiszor változik az e-mail cím, márpedig kedvenc hazámat ismerve ez nem ritka dolog). Nem küldenek ismeretlen telefonszámokra faxokat és nem fogadnak el ismeretlen e-mailekről igazolást hivatalos ügyben (azt már mondani sem mertem, hogy én már tudom mert megmondták, hogy még ha küldenek valamit akkor is csak és kizárólag magyarul fogják ezt tenni, úgyhogy még ha kapnának is választ akkor sem értenék).

Elviekben egyetértek, de itt akkor patthelyzet. Most e-mailezgetek a gizike.hivatal.hu-val, hogy igazán megtehetnék hogy ellenőrzik, hogy vajon az Eu-ba belépésünk óta frissítették-e az adatbázist és ugyanmár ha nem akkor most megtehetnék, és tájékoztassák már a spanyol hatóságokat a változásról, vagy amennyiben nincs változás rugdalják már szét a hátsóját annak aki cseszik válaszolni az ügyemmel kapcsolatos kérésre.

 - A siker várható esélye: 0%

 - Annak az esélye, hogy itt megbüntetnek lejárt jogsi miatt: 50%

       (azaz vagy megbüntetnek, vagy nem)

       Kedves ügyintéző bácsi szerint hivatalosan megbüntethetnek, de ha szépen mosolygok és elmagyarázom a tényállást akkor szerinte kicsi az esélye. Azt még azért hozzátette, hogy kivéve ha aznap reggel épp összeveszett a rendőr bácsi az asszonnyal otthon. Remélem ennyire nem lehet szerencsétlen a csillagállás)

- Annak az esélye, hogy szívbajt kapok ha rendőrt látok : 100% (És a stressz köztudottan rövidíti a várható élettartamot, szóval ha előbb halok meg mint tervezem akkor beperelem őket... és ezt most vegyék fenyegetésnek!)

 

Konklúzió? Tök jó, hogy van EU és benne vagyunk...

 

* Az orvosi vizsgálat úgy néz ki, hogy miután kitárgyaljuk hogy orvos vagyok és semmi komolyabb kórságban nem szenvedek, majd csalok kicsit a tábláról olvasásnál mert az egyik kontaktlencsém kicsit gyengébb mint elviekben kellene (de a szemészem szerint két szemmel jól látok úgyhogy nem ad erősebbet - ezzel egyetértek, csak ne kelljen táblát olvasnom egy szemmel), szóval mindezek után azt hiszem hogy végeztük, mikor leültetnek ilyen kis joystick szerű kormány elé. Az egész olyan mint egy számítógépes játék: két golyót kell vezetni valami úton úgy, hogy ne érjenek hozzá az út széléhez. A kis szemetek nem egyformán mozgatják a golyókat, szóval elég macerás feladat. Gondolom nem kell mondanom, hogy képtelen vagyok rá. Dokinéni gyorsan töltögeti a papírokat míg én "játszom", majd felnéz párszor, hogy mi van, mert folyton sípol a ketyere. Mindig sípol ha hozzáér a golyó a falhoz. A dög. Férj velem van és röhög. A dög. Én meg már el sem tudom képzelni meddig tart ez a szar és hogy mikor fejezhetem már be. A végén kiír valami százalékos eredményt ami hál 'istennek negatív, doki néni kicsit csóválja a fejét de azért lepecsételi a papíromat. Férj kifele jövet még mindig röhög így alig értem mikor meséli, hogy milyen fejet vágott a doki. Szerencsémre a monitorra koncentráltam és nem láttam. :) És már érti, miért kapok törzsvásárlói kártyát a szervízben. Nem tudom minek ehhez ilyen hülye teszt, én enélkül is megmondtam volna. Csak égetik vele az embert. Én meg most itt magamat. De már úgyis mindegy, már úgysincs jogsim. Lehet, hogy a magyar közlekedésrendészet is úgy gondolja, hogy ennek jogosítványt?? (Életemben egyetlen vizsgán buktam meg, a forgalmin, de azon kétszer is. A végén egy tök üres parkolóban kellett bemutatnom egy megállást (kb több kamion elfért volna), majd a vizsgabiztos azt mondta, hogy ha baleset nélkül visszajutok a rutinpályára akkor megvan, nem akar többet látni. Sikerült. :) Szerintem csak már elege volt a családomból mert a húgom is akkor tanult vezetni és akkor vizsgázott nála harmadjára... a mi vezetéknevünkkel nem nehéz megjegyezni...)

 

** Ezt javaslom a mentőknél-tűzoltóknál is bevezetni. Csak egy példa: Üdvözlöm, Ön az Országos Mentőszolgálat ... mentőállomásást hívta. Köszönjük hívását és egyben tájékoztatjuk, hogy a ... törvény értelmében hívását rögzítjük. Továbbá tájékoztatjuk, hogy mentőállomásunk ellátási területéhez az alábbi települések tartoznak (felsorolás településnév, külterületek esetén helyrajzi szám szerint), amennyiben Ön ellátási területen kívüli településre kíván segítséget hívni, kérjük hívja a 112-es központi segélyhívó számot. A korábban felsorolt területek esetén kérjük nyomja meg az Ön számára megfelelő gombot, majd várjon a kezelőre. Közúti baleset, 1-es gomb. Szülés, terhességgel kapcsolatos problémák, 2-es gomb. Vérzés 3-as gomb. stb...

Szerző: bodnarcsalad  2011.04.12. 13:35 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy spanyolország

süti beállítások módosítása