Megelégeltem a rendszer vacakolását és jelentem, hogy a blog elköltözött:

a

www.bodnarcsalad.blogspot.com

címen ezután is folytatódik a történet...

Napokig nem tudtam folytatni a blogot mert valamiért nem volt hajlandó semmit elmenteni, így el is szállt az a jó hosszú szöveg amit írtam :-(

Már régen gondolkodom, hogy másik helyre költöztetem a blogot, ha esetleg innen eltűnnék, annak az az oka. Sajnos már próbálkoztam átmenteni az egész eddigieket de a formázást teljesen átvariálja és nem sok kedvem van 2.5 év termését újra szerkesztgetni... Mivel most sem enged hosszabb szöveget menteni, ezért pillanatnyilag ennyi. :-(

Zsoltinak egy hétig tartó okosítás volt Strassburgban november végén én pedig úgy döntöttem, hogy vele tartok és kirándulok egy kicsit. (Ezért imádom a műszakos munkarendet: egy hétig szívtam mint a torkos borz és minden másnap ügyeltem, de cserébe fel tudtam szabadítani egy hetet és még szabit sem kell kivennem)

Mivel innen nincs közvetlen járat így Alicanteból Baselbe repültünk majd ott kocsit béreltünk és így jutottunk el Strassburgba. Persze ha már itt voltunk sétáltunk egy pár órát a városban.

Basel a Rajna partján a francia-német határon fekszik, Svájc harmadik legnagyobb városa amit a Művészetek és Múzeumok városának is neveznek. Mivel csak pár óránk volt így múzeumlátogatásba nem kezdtünk, inkább sétáltunk egyet a gyönyörűen felújított óvárosban. 

A kedvencem a Tinguely szökőkút (nem én videóztam, csak a neten találtam, de mivel a fotók nem adják vissza ahogy minden mozog, fújja, önti, lapátolja a vizet, ezért belinkeltem).

És a tesómnak egy érdekesség: a városban és környékén 20 Michelin-csillagos étterem található, ha ezt a lakosokkal arányba állítjuk akkor világelső az egy lakosra jutó Michelin-csillagban :-) Kipróbálni sajna nem volt szerencsénk egyiket sem.

Előre bocsájtom, hogy a következő posztot egy elfogult szülő írja. De ami tény az tény :-))

Megvolt az éves balettvizsga és ugyan a "diplomát" még nem kaptuk meg mert azt Londonból küldik (igen, mert itt az angol gettóban a Londoni Balettintézet vizsgáztat), de a díjkiosztó megvolt és nagyon büszkék vagyunk, mindkét lányomat kitüntették :-)

(És most eltekintünk attól a ténytől, hogy azért a balettintézet valódi felvételi vizsgáján a tucatnyi gyerekből szerintem kb. 2-nek lenne egyáltalán esélye bejutni...

Viszont azért az jó hír, hogy ebből a kettőből az egyik az én lányom, akinek nagy balettos karriert jósolt a vizsgabiztos. :-) )

Petra kupát, Csenge pedig érmet kapott.

A helyi angol újságokban is megjelentek, úgyhogy egyenesen médiasztárokká váltak. :-)

A The Post-ot bescanneltem,  A Le@derben pedig a linkre kattintva olvasható.

De amire a legbüszkébbek, hogy az iskolában is kitették a hírt a faliújságra.

Van Pepének egy friss beszólása, ide illik, úgyhogy leírom:

Nemrég láttuk a színházban a Hattyúk Tavát. Igaz, mivel tél van a tó befagyott :-) és jégen korcsolyáztak a balettosok, de így is gyönyörű volt. Szóval korcsolyás balettet néztünk és gondolom  a nehéz korcsolyákkal meg a csúszós jégen nem olyan egyszerű állóspárgát csinálni. (Na meg a műkorcsolyás azért nem balett táncos) A lényeg, hogy mikor először a magasba lendítették a lányok a lábukat, Pepe megjegyezte: ezek nem tudnak balettozni, ennél még ő is magasabbra emeli a lábát. :-)

A kis szerényke...

De amúgy tágra nyílt szemmel bámulta végig, itthon pedig azóta mese dvd helyett balett megy.

A képek színesben: (aki itt középen emelgeti a lábát, az ő:-) )

7 évesek lettek! :-)

A tortára leadott rendelés vár volt beépített sárkánnyal és királylánnyal. Csak így szimplán. :-)

A neten keresgettem és próbáltam az ott látottakból kihozni a tőlem telhetőt - szerintem egész jó lett.

A vár maga fekete erdő torta a tornyok pedig piskótatekercsek különböző (mogyorókrém, lekvárok) töltelékkel. Elmondhatjuk hogy igazi team-munkában készült, mivel most anyukám itt volt ő sütötte a piskótákat a tekercsekhez, én csináltam a fekete erdő tortát, Zsolti pedig a statikai felelős volt (hurkapálcákkal rögzítettük a tornyokat)

A tésztát előző nap sütöttük, betöltöttük a krémekkel és a nagy nap reggelén került rá a szokásos pillecukor bevonat. Nem mertem előre elkészíteni mert féltem, hogy megolvad, de aztán még pár napot elvolt a hűtőben és most már tudom, hogy nyugodtan lehet előre is készíteni, semmi baja nem lesz. Mondjuk a mérete akkora lett hogy egy lakodalomra is elég lett volna... A hűtőbe csak szétszedve fért be.  A sárkány szerepében jobb híján egy műanyag dino statisztált, de aztán a gyertyák miatt le kellett venni így csak a rendezői változatban szerepelt. Azért így is nagy sikerünk volt.

Mivel mostanában totál meg vannak kergülve egy pillanatra sem voltak képesek normálisan megállni, így ennél jobb képem nincs a 7 éveseimről:

Boldog szülinapot csajok!

Mivel Zsoltinak volt egy 2 napos programja Madridban én meg épp ráértem, gondoltam vele tartok és kicsit pótolom ami még kimaradt a városból. Bár tény, hogy még rengeteg helyet nem láttam, de a Prado pl. azon múzeumok egyike, amibe még az először itt járó turista is betér, én meg már több tucatszor jártam a városban de valahogy sosem volt rá idő vagy alkalom. Ha gyerekkel voltunk akkor nem akartam untatni őket, na meg vagy rájuk figyelek vagy a képekre... ha meg nélkülük, akkor meg mindig volt dolgunk és nem csak turistáskodtunk. Szóval kaptam az alkalmon és csámborogtam egy kicsit a fővárosban. Gyönyörű őszi színekben pompázott minden! Igaz, folyton csepergett az eső, egyszer egy komolyabb zuhé is elkapott, de legalább használtam az esernyőmet, ha már megvan. (Mondjuk pont ekkor felénk is esett, eddigi tapasztalataim szerint október vége, november első hete esős, ezzel le is tudtuk az éves csapadékmennyiség felét. A másik fele április végén, május elején szokott érkezni. Nem véletlenül mondják, hogy a 330 napsütéses nap földjén lakunk! :-) )

Szóval bóklásztam Madridban, megnéztem a Pradot, és a Reina Sofia múzeumot , ez utóbbiban van Picasso Guernica-ja, aminek nagyon örültem, hogy végre láthattam élőben is. Azt hiszem ezekhez a képekhez fel kell nőni. Amikor tizenévesen láttam Picasso képeket kifejezetten rondának, bénának tartottam őket és az istennek nem értettem mitől olyan fene híresek és értékesek. Kockafejű emberek elcseszett szemekkel, ilyet kb. akárki tud. Persze tanultunk róla, de vagy a tanárom nem volt jó, vagy én voltam zöldfülű. (De legalább nem voltam kultúrsznob...Meg voltam róla győződve, hogy csak a sznobizmus miatt istenítik az emberek.) Azt most sem mondom, hogy tetszenek, a nappalim falára biztos nem tenném ki, de most már valahogy kezdem "érteni" őket. Nyilván sokat jelent az is, hogy nem egy könyvben néhány négyzetcentis kis kockában látom, hanem teljes életnagyságban. Nehéz ezt leírni, de valahogy ott állni a Guernica előtt egészen furcsa volt. Olyan ez mint a regényeket, verseket évekkel később újraolvasni. Egész mást mond 15 évesen mint 35 (na jó, még csak 33) évesen... Szeretem ezt az érzést :-)

A festménynek amúgy két története is van:

Az egyik, talán a hivatalosabb amely szerint a baszk kisvárost a német légierő bombázta 1937-ben. Picasso a hír hallatára készítette a Guernica-t, ami a 20. század egyik leghíresebb festménye lett.

A másik verzió szerint a kép eredetileg egy torreádor emlékére készült (ezért a ló és a bika motívum), de közben a kormány egy komolyabb összeget ajánlott Picassonak egy képért amit a párizsi világkiállításra szántak. Sokáig nem volt ihlete a festőnek, aztán a bombatámadás hírére alakította át a képet a ma ismert formára.

Így vagy úgy, de jól sikerült.

És ennyi eszmefuttatás után gyönyörű őszi színek a fővárosból:

A botanikus kertben még gesztenyét is sikerült szednem aminek nagyon örültek a csajok.

Kisiskolás gyerekeknek pedig nagyon jó a parkban található nyomozósdi: egy bűntény felderítéséhez kérnek segítséget: gyilkosság történt, több gyanúsított van és a gyerekeknek kell a nyomok alapján kideríteni, hogy ki volt a tettes.

A nyomok táblák segítségével végigvezetnek az egész parkon és olyan információkkal okosítják így burkoltan a gyerekeket mint pl. a virágok, termések, rovarok részei, a pollenek, a különböző vegyületek, stb. Nagyon jó móka lehet gyerekkel - persze lehetőleg nem esőben. Mondjuk én így is élveztem :-)

A szállásunk a 4 torony egyikében volt, a 28. emeleten. A 29. a wellness részleg, a 30. pedig az étterem, itt reggeliztünk és készítettem pár fenti képet a városról. Jó kis szálloda és a bárban a sütőtökleves egyszerűen felséges, aki arra jár, ne hagyja ki. ;-)

(nem túl jó kép, de most elfelejtettem  lefotózni, ez még régebben, a kocsiból készült az autópályán)

Focirajongóknak érdekes lehet (bár lehet hogy nekik nem újdonság), de egy este egy taxis tippjét megfogadva a Real Madrid stadionja melletti egyik étteremben vacsoráztunk. Én nem is tudtam, hogy a pályák mellett körben éttermek vannak, ahonnan tök jó kilátás nyílik a meccsekre. Mondjuk szerintem csak azért volt szabad asztal mert épp nem volt mérkőzés. A kaja olyan átlagos volt, de tetszett, hogy előttünk szeletelték a serrano sonkát :-) A kivetítőkön természetesen valamelyik sportcsatorna ment fociközvetítéssel.

Sokat gondolkoztam hogyan lehetne rávenni a csajokat, hogy magyarul is gyakoroljanak írni, olvasni. Az evidens volt számomra, hogy iskola után nem fogom erőltetni, hogy még magyar munkafüzeteket is töltögessenek, olvasókönyveket olvassanak. Így is alig férünk bele egy napba. Délután 5-ig van suli, ha épp nincs semmi délutáni különóra akkor játszanak egy kicsit az udvaron, majd irány haza. Mondjuk fél hat-háromnegyed hatra itthon vagyunk. Akkor átöltözés, evés és leülünk leckét írni. Szinte mindig van matek, angol, spanyol házi, ami egyenként önmagában nem sok, egy-egy oldal feladat, valami kitöltögetős , matekból számolás, rajzolgatva, színezve. De azért mindig küldenek olvasnivalót angolból meg spanyolból is. És néha van egy kis tanulni való környezetből, és minden péntekre van 10 angol szó amit meg kell tanulni leírni, ezt elosztjuk a hétre és minden nap igyekszünk legalább egyszer leírni őket, hogy péntekre menjen diktálás után is.(És ilyenkor mindig megkapom a gyerekeimtől, hogy milyen szar az angol kiejtésem... És a ciki, hogy én még nem is mindig hallom a különbséget az enyém és az övé között. De tudom, hogy neki van igaza :-)) És összehasonlítva az otthoni iskolával, itt olyasmit is tanulnia kell amit otthon kisujjból kirázna: pl. most tanulták környezetből a testrészeket: persze sok már ráragadt itt is az eddigiek során, de azért mindig vannak új szavak mint pl. most a derék, ízület, végtag, könyök - ezeket nem használják a gyerekekkel a játék során, eddig órán sem került elő, és nekik pár hét alatt mindezt (és sok mást) tudni kell angolul és spanyolul is. Szerintem egyáltalán nincs könnyű dolguk, büszke vagyok rájuk :-)

Viszont egyszerre nem nagyon lehet velük dolgozni, mert akkor egyrészt folyton szekálják egymást: versenyeznek ki készül el hamarabb, kié a szebb, na meg egymást másolják. Így inkább egyiket elküldöm játszani vagy nézhet addig mesét míg a másikkal tanulunk. Aztán csere. Mire mindezzel kész vagyunk már este van, max. még sétálunk egyet (muszáj mozgatni őket mert különben a lakásban vadulnak). Mikor mondjuk zeneóra van akkor mindez csúszik egy bő órát, csak gyors vacsora, leckeírás aztán fürdés, fekvés, esti mese... így is rendszeresen 10 óra(vagy még később) van mire elalszanak. Mondjuk reggel 8-kor kelnek, ez jó, de még így is úgy kell kikönyörögni őket az ágyból. Főleg Pepét, vele boldogulni művészet reggel míg rendesen fel nem ébred.

Keresgettem a neten ötletek után, és mivel elég sokat olvastam a home schooling-ról ott találtam az ún. lapbook-okat. Ezek ilyen kis házi készítésű könyvecskék amik egy-egy témát dolgoznak fel. A halloween pont kapóra jött, így elkészítettük életünk első lapbookját. Nagy sikere volt, azóta mindig könyvet akarnak írni. Elkezdtük az emberi testet is a környezethez, most az érzékszervekkel folytatjuk, majd azokat is megmutatom, csak még nincs kész. Miközben csináljuk sokat rajzolnak, színeznek és a szavakat leírjuk mind a három nyelven, így a magyar írást is gyakorolják.

Íme a kész mű:

A töknél pl. leírtuk a részeit. Látszik, hogy a magyar olvasással még van mit fejlődni: bevitték a könyvet megmutatni a suliba, ahol játszottak vele egy kicsit: kiszedték a tök részeit tartalmazó kártyákat (a neveket el kell olvasni és összepárosítani a rajzokkal) és a szár-ban az á-t a-nak olvasták. Kérdezte a tanár, hogy az mit jelent. Ők meg lefordították. A-val. Biztos értetlenül nézett a tanár néni, hogy ez a kártya hogy került oda... :-)

A tökbe rejtett asszonyról szóló versikét kívülről fújják, annyira tetszett nekik. Ezért is jó ez a módszer: nem kell megerőszakolni a gyereket, hogy tanuljon.

(Persze biztos van akinek a gyerekét amúgy sem, de az enyémek szívesen mennének az iskola temetésére...)

Mondjuk ehhez a témához nem sok magyar vonatkozás van, a halloweent még csak mostanában kezdték el otthon ünnepelni, de a többi lapbookba igyekszem majd beletenni ha eszembe jut valami odaillő magyar dolog.

A legjobban ezeket a felhajtható lapokat, zsebeket élvezték, mindegyik rejt valami érdekességet. A zsebekben főleg kártyák vannak amiket párosítani kell.

Persze mint minden első, itt is bőven vannak hibák, de a cél teljesítve, a gyerekek élvezték (és tulajdonképpen én is :-) ), szóval mindenképpen folytatjuk.

Ha esetleg mást is érdekel, itt van pár oldal ahonnan jó ötleteket lehet szerezni, anyagokat letölteni:

(de ha csak beírjuk a keresőbe hogy homeschooling vagy lapbook azonnal kismillió találatunk lesz)

A magyar "klasszikus" Virág blogja, aki már nem otthon oktat, de nagyon sok jó ötletet lehet tőle meríteni.

Szintén részt vesz a lapbookmánia oldal készítésében is ahol kifejezetten lapbook-sablonokat, ötleteket találtam.

Ez angol nyelvű blog, oldalt sok más homeschooling blog linkjét meg lehet találni

Homeschool helper: , homeschool share:sok letölthető segédanyag

Még spanyol és angol nyelvű otthonoktatós blogok pl.

Orca

Yee

Mi cielo

El primero

Lapbook lessons

Apoyo

Jamin

Mexico

Den

és még sorolhatnám...

Az idei Halloween-re nagyon készültek a lányok. Látszik, hogy ahogy nőnek, egyre jobban emlékeznek arra, hogy miket és hogyan szoktunk ünnepelni, és persze az iskolában is elég rendesen elmerültek a csontvázak, tökök, denevérek készítésében.

Itthon is feldíszítették a szobájukat, apa faragott tököt (ez amolyan férfias munka mindenütt, nem?), és az iskolában is jelmezes, nem-tanulós nap volt, hát hogyne élveznék a gyerekek? :-)

Rémek sorakoznak reggel a teraszon

A gyerekek osztályfőnökei. Szerintem tök jó, hogy a tanárok is "komolyan veszik" a dolgot! Sőt, volt szülő is , aki reggel kifestve vitte iskolába a csemetét. :-)

Ki mondta, hogy tojást csak húsvétkor lehet festeni??

A képek nagyon jellemzőek: Csenge felszabadultan, és türelmetlenül: eredetileg úgy gondoltam, hogy egyik nap befestjük a tojások alapszínét, másnap pedig a mintákat, de képtelenek voltak várni, így hajszárítóval szárítgattuk őket.

Pepe pedig gondterhelten: tojásra nem is olyan egyszerű pingálni. Így aztán elégedetlen volt a képekkel. Ő az aki mindig stresszel ha valami nem úgy sikerül ahogy tervezte. Végül aztán az utolsókkal már egész ki volt békülve. Persze hiába mondtam, hogy én se tudnék szebbet. Nem hitte el, pedig igaz :-)

A lányszoba boszorkánytanyává alakult:

A csajok nagyon lelkesen díszítettek, még elalvás előtt is találtak javítgatnivalót.

És a mi idei tökfejünk

- alias Jack-o-lantern :-)

A disznóólunk új lakója:

Ezen a képen még fenekén a tojáshéj, alig pár órája született. Ahhoz képest szerintem nagyon nagy és rettentő gyorsan tud szaladni :)

Neve még nincs, illetve megegyezés tárgyát képezi, ami a csajaim esetében nem egyszerű. Mennyivel jobb lenne ha ketten lennének, akkor mindegyik adhatna egy nevet és készen is lennénk.

Mint anno mi, mikor megtudtuk, hogy ikrek. Nem volt vita a névválasztáson, egy szavazat az apáé, egy az enyém :)

Toledo Castilla-La Mancha tartomány székhelye, Spanyolország szívében, Madridtól alig egy órás kocsikázásra található. La Mancha egyébként szélmalmairól és hóbortos lovagjáról, don Quijote-ról is híres. - mondjuk gyerekkoromban azt hittem, hogy a "de La Mancha" az a vezetékneve Don Quijote-nak...

Galíciából hosszú lett volna az út egyenesen hazáig így inkább félúton megszálltunk és megnéztünk ezt a történelmi várost, az óvárosi részt itt is sikerült a szívünkbe zárni.

A 16. században még főváros volt, de miután II. fülöp Madridot részesítette előnyben, hanyatlásnak indult. 1986-ban az UNESCO Világörökség listájára került.

A város híressége El Greco (a görög) , akinek jópár festményét láthattuk a múzeumokban, templomokban és a Katedrálisban.

Itt található a festő háza is, mely ma múzeum, de sajnos ide már nem jutottunk el mert vasárnap minden elég korán zár :(

Ezek a képek a Szent Kereszt Múzeumban készültek: gyönyörű kerengők, belső udvar és természetesen El Greco képek fogadtak minket.

A város másik nevezetessége a Katedrális, ami vasárnap a spanyolok számára ingyenesen látogatható. Meglepett és jól esett, hogy már minket is spanyol-számba vettek :-)

A kikötőben találjuk a 12. századi Szent Antal kastélyt amit most részben renoválnak, ezért a kellemetlenségért elnézést kérve ingyen engedik be a látogatókat. A felújítás amúgy csak egy atriumos belső részt érintett, simán sétálgattunk és felfedeztük az egészet.

A vár eredetileg egy picike szigeten volt közvetlenül a part mellett és tábori kórházként működött ahol a fertőzött élelmiszertől megbetegedett tengerészeket különítették el. A 16. században a kórház eltűnt és csak a kápolna élte túl a viszontagságokat. Eztán építették az erődöt a város védelmére, akkoriban főként az angol hajóhadakat igyekeztek visszaverni. Most a Régészeti Múzeum kapott benne helyet illetve bemutatják a volt kormányzói lakrészt is. Ma egy kis mesterséges út köti össze a szárazfölddel.

A Casa de las Ciencias, a Tudományok Háza a Santa Margarita parkban található.

Valami miatt amikor ott voltunk aznap nem kellett belépőjegyet fizetni, így még szerencsénk is volt. Sajnos a gyerekeknek szóló planetáriumi előadást épp lekéstük, a délutánira pedig már nem akartunk visszamenni, de így is jól szórakoztunk.

A bejáratnál agy galapagosi teknős páncélja van kiállítva, a lányok nem hagyták ki hogy kipróbálják, beleférnek-e. Sőt, megállapítottuk, hogy a teknőc jóval nagyobb volt mint ők.

A neve egyébként Harriet volt és kb. 176 évet élt. A tábla ugyan a helyi nyelven van írva, de a spanyol alapján azért ki lehet találni a tartalmat. Szóval a hölgy még Darwin révén került el a lakóhelyéről egy ausztrál állatkertbe, túlélt 11 pápát, két világháborút, az októberi forradalmat és a Berlini fal leomlását. Mondjuk hogy mindezekből mi tűnt fel neki, az más kérdés... :-)

Bent többek között láttunk kiscsirkéket kikelni,

fújtunk óriási buborékot,

játszottunk mágnessel,

és láttuk, ahogy mozog a Föld :-)

(az eredeti Foucault-inga Párizsban volt kiállítva de sajnos tavaly lezuhant és összetört a múzeum padlóján :-( )

és csináltunk egy érdekes fotót a hőkamerával :-)

A múzeumkomplexum harmadik eleme az Akvárium és a Tudományok háza után a Domus, ami maga az embert mutatja be különböző tudományos aspektusokból a törzsfejlődéstől kezdve a szervek működésén át  a művészetekig. Erre most nem jutott idő, inkább élveztük a kellemes őszi időt és a szabadban bóklásztunk, de állítólag érdemes bemenni, ha legközelebb erre járunk nem hagyjuk ki.

Amikor végre néha egy-egy rövidke időre előbújt a felhők közül a nap nem bírtuk megállni, hogy legalább egy picit ne tapicskoljunk az óceánban. Ezek a képek épp a Playa El Orzan-on készültek, egészen bent van a centrumban:

A Hercules torony mellett van egy akvárium amit előre beígértem a csajoknak.Mikor odaértünk és megláttam, hogy konkrétan melyik épületről is van szó már megbántam hogy ide akartunk jönni: egy szürke eléggé lepusztult betonkocka a tenger partján, szinte észre se lehet venni, kicsi,  jellegtelen régi épület. De az ígéret szép szó, a gyerekek meg úgyis egész nap ezzel nyúztak volna, hát bementünk. Szerencsére, mert nagyon kellemesen csalódtam. :-)

Bent a halakon túl egy egész kis oktatóterem található, ki lehetett próbálni a kis hajók kormányzását, megnézni melyik állat milyen nyomot hagy a homokban, kitalálni, hogy melyik tengeri állatnak milyen szaga van, milyen állatból-növényből milyen gyógyszert készítenek (még én sem tudtam mindet), láttunk bálnaölő szigonyt és gombnyomásra mindenféle tengerrel kapcsolatos zenéket lehetett hallgatni. Észrevétlenül egy fél napot kószáltunk itt, a kívülre kicsinek tűnő épület a föld alatt kifejezetten nagy, és minden megfogható, kipróbálható, szagolható, nyomkodható, interaktív. Egy igazi gyerekparadicsom. 

A medúzás akváriumok engem mindig rabul ejtenek:

Hajót kormányozni sokkal nehezebb, mint gondolnánk!

A sellős kirakót nagyon élvezték a lányok. Érdekes alakok jöttek ki:

Kinek van ilyen szaga???!

Madárhangok és homokszemcsék tanulmányozása:

Ki járt erre? - lábnyomok a tengerparti homokban. Ha eltalálod felvillan az állat képe.

Mikroszkópos képek és gyógyszerek a természetből:

Még Verne Nautilusa is modellezve van, le lehet menni , körbesétálni, kipróbálni milyen is lehetett ott az élet. Felnőtt fejjel is nagyon élveztem :-)

Örülök, hogy nem hagytuk ki, igaz a mondás, nem a külsőről kell ítélni! Ronda - de jó :-)

A teraszon meguzsonnáztunk, a csajok alig bírták abbahagyni a látottak mesélését, kinek mi tetszett a legjobban, mi érdekeset láttunk, hova menjünk még vissza, de csak egy kicsit, anya... :-)

Imádom amikor így lelkesednek valamiért :-)

Avagy a XXI. században meddig lehet kibírni telkefon és számítógép nélkül?

A spanyolok kedvenc szava szerintem a "mañana" ami holnapot jelent (Meg reggelt is, de ez most nem érdekes. Bár a "mañana por la mañana" (holnap reggel) eleinte nekem olyan viccesen hangzott. De  már megszoktam)

Szóval arról van szó, hogy sikerült vízbe ejtenem a telefonomat. (Ez már kb. a harmadik készülék ami vízkárosult lesz, kitalálhatnának valami vízálló tokot..., meg nekem is lehetne annyi eszem, hogy nem teszem a farzsebbe hogy a wc-be essen mikor letolom a nadrágot pisilni, sem a kád szélére hogy leverjem a karommal mikor kotorászom a sampon után. De hát más kárából tanul az okos, a hülye meg a sajátjából se - ez utóbbi lennék én, természetesen)

De a lényegre térve, még a galíciai út előtt sikerült eláztatnom szegényt. Akkor már nem volt időm hogy elmenjek venni egyet, meg reménykedtem is, hogy az úton majd kiszárad, de sajna nem tette. Így mikor hazajöttünk bementem és végül sikerült is választani egy újat. Csakhogy az egyetlen példány ami ebből a típusból az üzletben volt, valami gyári hibás volt, nem tudták aktiválni rajta a kártyámat - vagy valami hasonlót magyarázott a srác, de biztosítottak, hogy pár napon belül érkezik majd újabb szállítmány és akkor lesz telefonom. Ennek kb. 3 hete... Azóta egy tucatszor voltam bent, kérdeztem, majd követelőztem, a végén már a panaszkönyvbe is beírtam, de csak azt hajtogatják, hogy nem tudják mikor érkezik... Talán mañana...

Eleinte fura volt telefon nélkül, kifejezetten zavart hogy nincs, sokszor nem is maga a telefonálás miatt, csak egyszerűen én ezt használom órának, ébresztőnek, naptárnak, jegyzetfüzetnek,  naponta x-szer rá tudok nézni az e-mailekre, stb. Valami ilyen hiányt érezhet a dohányos ha le akar szokni. Azt mondják nem is annyira a nikotin hiányzik mint inkább a megszokott mozdulatok. Na valahogy így voltam én is ezzel. Ráadásul a mobil tök jó rejtőzködési eszköz: ha nincs kedvem az iskolaudvaron a gyerekre várakozva cseverészni a többi szülőtárssal, egyszerűen csak nagyon fontos és halaszthatatlan olvasásba-írásba kezdek :-)

Mostanra egészen megszoktam, hogy nincs. Sőt, még előnye is van: nem tudnak felhívni hogy variálni akarnak az ügyeletekkel, így viszonylag békés hónapom volt :-) Persze volt egy trükkös kollégám aki kiderítette a férjem telefonját és csak elért, de amiért ilyen talpraesett volt, megérdemelte :-)

Azért már nem bánnám ha mégiscsak megkapnám az új ketyerémet, legfeljebb nem szólok róla senkinek :-)

A másik dolog a számítógépem: egy usb port tönkrement rajta, gondoltam nem várom meg míg mind meghal, elviszem a szervizbe és gyorsan kicseréltetem. Odáig okés is volt, hogy mondta a fickó, hogy hagyjam ott aztán majd rámcsörögnek ha kész van. Mivel olyan kőkorszaki vagyok, hogy a fent említett okok miatt nincs telefonom, megadtam a Zsolti számát és békésen vártam. Mikor vagy 3 napja nem hívtak, gondoltam már biztos kész vannak csak elírták a számot/csesznek telefonálni/nem volt térerő mikor keresték és nem hagytak üzenetet... Aztán csak kiderült, hogy még nincs kész, de majd "mañana". Ebből aztán megint több mint egy hét lett, elég tágan értelmezik a holnap fogalmát...

De legalább már megkerült a gép, így félig visszatértem a civilizációba és megint vannak "emberi kapcsolataim". Meg blogom :-)

Úgyhogy most ott folytatom ahol abbahagytam.

La Coruña, vagy galíciai nevén A Coruña az Atlanti-óceán partján fekvő kikötőváros.

Világítótornyát a 2. században építették a rómaiak, amely a mai napig betölti feladatát. Herkules-toronynak nevezik, mert a legenda szerint miután Herkules megölte az óriások királyát fejét elásta és erre a dombra építette a tornyot.

Fel is lehetett menni, gyönyörű a kilátás a városra és az óceánra:

Szállásunk a Parque de la Torre-ben, az óceán partján volt, gyönyörű kilátással , ablakunk épp a Stonehenge-re emlékeztető spanyol polgárháború halottainak álltott emlékműre nézett.

Coruñát "üvegvárosnak" is nevezik híres üvegablakairól, mely azonban nem csak erre a városra, hanem egész Galíciára jellemző. Az erkélyek is végig üvegezettek, az emeletes házak úgy néznek ki mint valami csillogó üvegpaloták.

Bár végig elég borongós időnk volt és csak napi pár órára bújt elő a felhők közt a nap, sétálgatni pont jó volt, az eső pedig szerencsére elkerült minket. Sajnos a villamos ami a parkon keresztül a Herkules torony felé viszi az utasokat csak nyáron közlekedik, de nem nagy a távolság, a lányok legalább szaladgálhattak kedvükre a jó levegőn. Igaz, néha többet mentek hátra mint előre, így ha azt akartam hogy haladjunk is akkor versenyt kellett futni velük. Be kellett látnom, nem vagyok túl jó kondiban...

Sok érdekeset láttunk még, de erről majd a folytatásban. :-)

Santiago de Compostela Galícia fővárosa. Már a római korban is létezett, de igazi jelentőséget akkor kapott, mikor felfedezni vélték Szent Jakab apostol sírhelyét. A legenda szerint egy csillag jelezte egy szerzetesnek a helyet, aki e csillagot követve jutott el a városba. A helységnév is innen eredeztethető: Sant Iago, azaz Szent Jakab + Campus stellae, azaz a csillag mezeje = Santiago de Compostela.

Főterén áll a Szent Jakab Katedrális, amelyet a sírhely fölé építettek még a XI. században. A középkortól egyetemváros, ma is működő orvosi, gyógyszerész és jogi karokkal.

1985-ben a várost az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Ottjártunkkor számunkra is bebizonyosodott, hogy miért.

Először felültünk a városnéző kisvonatra, amit utólag beláttunk, hiba volt. Legalábbis minket jobban érdekel az óváros, a szűk kis sikátorok, a régi macskaköves utcácskák, az ódon falakkal szegélyezett hangulatos terek , mint a modern városrész a közlekedési dugókkal vagy az egyetemi campus, mely bár szépen gondozott, zöld parkokkal övezett régi épületek, de egy meg nem álló kisvonatból nem igazán élvezhető. De nézzük a jó oldalát, a gyerekek legalább élvezték a vonatozást.

Ezután persze megnéztük a Katedrálist, ami lenyűgöző mind méreteit, mind a díszítését tekintve. Minden délben egy ún. zarándokmisét celebrálnak ahol állítólag felolvassák az aznap délig beérkezett zarándokok nevét.

A főoltár alatt található a sír, mely állítólag Szent Jakabé.

A székesegyház különlegessége egy óriási, talán a világ legnagyobb tömjénfüstölője, a butafumairo -t. 53 kg és 1.5 méter magas, 20 méter magasra húzzák fel a mise előtt. Volt szerencsénk pont egy ilyen mise előkészületeibe belebotlani.  Eredetileg a templom illatosítására használták, amire igencsak szükség volt, ugyanis anno megengedték, hogy az ide érkező zarándokok a templomban töltsék az éjszakát, és ez nem akármilyen szaggal járhatott...

Galícia a tengeri finomságok otthona is, az óceán partján természetes, hogy minden étteremből polipok, kagylók, rákok köszönnek vissza ránk.

Érdekes, hogy ugyanazt a fajta kagylót más ízesítéssel készítik el ebben a régióban mint felénk. Ettem osztrigát is, ami tulajdonképpen ízlett, bár még mindig lelkiismeret furdalásom van: ez az első állat ( na jó, a szúnyogokat és néha a legyeket leszámítva) amit én magam szándékosan öltem meg :( Eddig úgy gondoltam, mint Woody Allen: "Osztrigát pedig nem eszem. Az én ételem legyen halott – ne beteg, ne sebesült – halott!"

De ha már kihozták a többi finomság között, úgyis meghal ha nem eszem meg - szóval ilyen hülyeségekkel nyugtatva magam, megkóstoltam. Aki esetleg nem tudja, kis citromlevet kell rácsepegtetni: akkor jó ha kicsit összehúzza magát: innen tudjuk, hogy él, különben nem szabad megenni. Nagyon gyorsan romlik, innen is ered az a bölcsesség, hogy osztrigát csak az "R" betűs hónapokban szabad fogyasztani. Még szerencse, hogy pár napja már október volt :-) Egyébként  a modern hűtéstechnikának köszönhetően ennek elvben már nincs jelentősége, bár az igazi szakértők továbbra is azt mondják: osztrigát csak "r"-rel. Nem (csak) a hűtés miatt, hanem egyrészt mert ilyenkor más az ízük, keményebb a húsuk, másrészt mert nyáron van az állatok ívási időszaka ami egyben halászati tilalmat is jelent. Mondjuk a mesterségesen tenyésztett példányoknál ez talán nem annyira fontos szempont... A másik előnye a medencében tenyésztett kagylónak, hogy nem él együtt olyan állatokkal amik mérget bocsátanak ki (a tengerben ugyanis ez simán előfordul - de amúgy rengeteg mesterségesen nevelt kagylót is bent a tengerben nevelnek drótokon, cölöpökön). Az osztriga úgy táplálkozik, hogy rengeteg vizet átszűr a testén, ezzel együtt sok baktériumot, sőt, más állatok méreganyagát is. Ami rá nézve nem feltétlenül veszélyes, azonban az emberre igen, főként egyes algák neurotoxinja, mely a központi idegrendszert támadja meg. Lehet, hogy jobb is az ilyesmit nem tudni...? Na mindegy, halált megvető bátorsággal kebeleztem be szerencsétlent, és még itt vagyok :-) Ettem fésű-kagylót is, ez egy tenyérnyi méretű kagyló amit más néven Szent-Jakab kagylónak is neveznek (mint mindent a környéken...), nekem az összes közül ez volt a favorit :-) Kipróbáltunk sok más tengeri herkenyűt is, de a legtöbbnek fogalmam sincs a nevéről, nekem van a kagyló, a rák meg a csiga... Bár én azt hiszem magyarul nincsenek is erre szavaink. Spanyolul ilyeneket kell keresni az étlapon:

- ha kagyló, akkor : ostras, almejas, mejillones, berberecho, vieira (ez a szent-Jakab kagyló), zamburiña, stb.

- ha rák akkor : cigala, bogavante, gambas, centollo, buey de mar, stb.

A tenyérnyi méretű nagy rákokból állítólag a nőstényt kell kérni, az a finomabb. Vannak olyan éttermek ahol élve úszkálnak a halak, rákok, kagylók az akváriumban (jó, a kagyló nem úszkál csak ott van, a rák meg inkább gyalogol, de ez részletkérdés) és csak rá kell bökni, hogy melyiket szeretnénk. Nekem egy napra egy gyilkosság már elég volt az osztrigával, így nem éltem ilyen lehetőséggel, hoztak amit akartak. Persze hímet kaptam, biztos ez jár azoknak akik nem elég jól értesültek vagy túl finnyásak válogatni. Azt, hogy hím vagy nőstény a hasa aljáról lehet megtudni. A hímeknek fordított V alakú rajzolat van, míg a nőstényeké lekerekített. Ezt kell felráncigálni a páncélról és így lehet hozzájutni a finom húshoz. Mondjuk amilyen nagy állat, olyan kevés marad belőle. Az ollókat is fel kell bontani egyenként, ott is sok finom falat rejtőzik!

Mindezt a sok okosságot (és még sok mást, csak egy csomót elfelejtettem) egyébként a főnökömtől kaptam útravalónak mikor mondtam, hogy merre szándékozom utazni. Gondoltam továbbadom, még másnak is jól jöhet!

Október elején pár napra Galíciába utaztunk, ami "Zöld Spanyolország" része, északon, az Atlanti-Óceán partján található. Egykor kelták lakta terület volt, ez a népzenében, a dudákban és a díszítő motívumokban jelenik meg leginkább. Az itt élő spanyolok magukat külön népnek tekintik (ők a gallegok), külön nyelvvel, mely valahol a spanyol és portugál keveréke. Ottjártunkkor jó 10 fokkal hűvösebb volt mint nálunk, nappal olyan 17-18 fok, felhős ég, de legalább nem esett. Spanyolország északi részein sokkal több csapadék hullik mint errefelé, ezért is zöld minden, fenyők, lombhullatók a jellemző növények, melyeket azért a parkokban tarkít néhány pálmafa is.

A tömegturizmus által nem annyira, illetve "nem úgy" kedvelt terület mint a déli tengerpartok vagy a nagyvárosok mint Barcelona, Madrid vagy Granada. Ide rengeteg zarándok jár az "El Camino" , az Út megtételére, hogy Santiagoba érkezve lerója tiszteletét Szent Jakab előtt. Persze ma már nem mindenki vallási megfontolásból teszi meg a több száz kilométeres utat, sokan a kihívást, egy nagyszerű túrát látnak mögötte. Nem egyetlen útról van szó, itt van egy honlap amin rengeteg információ található, többek között innen szedtem ezt a térképet is.

Magyarul és angolul pedig itt vannak olyan "Camino-blogok" amik az út szépségeiről és nehézségeiről írnak. Hátha valakinek kedve támad felkerekedni! Nekem jópár kollégám végigjárta vagy megcsinált rövidebb-hosszabb szakaszokat belőle.

A Camino-t a vándorok jellegzetes vándorbottal járják melynek végén ott láthatjuk a Szent Jakab kagylót, mely egyben a zarándokok jelképe is. Az út során pecséteket kell gyűjteni és sok zarándokszállás van ahol jelképes összegért fedelet biztosítanak az útra kelteknek. A többség gyalog vág neki, de vannak akik biciklivel vagy lóháton teljesítik a távot. Állítólag a vízhólyagokra (amiből mindenki garantáltan begyűjt vagy egy tucatot) a legjobb gyógymód a tű és cérna, de a pontos kivitelezést nem értem...

Az út vége Santiago de Compostela-ban a Katedrálisnál található, ami azt hiszem méltó befejezés, akár zarándoklatról, akár "csak" egy nagy túráról van szó. Vannak akik úgy emlegetik a Camino-t mint egy óriási múzeumot, hiszen maga az út gyönyörű vidékeken, városokon visz keresztül, a zarándokok ilyenkor útba ejtik és megcsodálják a helyi nevezetességeket is.

Mások nem elégszenek meg ennyivel, még olyan 80 km-t odább baktatnak és elmennek a Világ végére is. Nem vicc, Amerika felfedezése előtt úgy gondolták, hogy az Ibériai-félsziget nyugati pontján ér véget a világ, ezt a helyet ma is úgy hívják, hogy Finisterre , ami nem más, mint galíciai nyelven a "Fin de Tierra", azaz szó szerint fordítva : a Föld vége. (Azóta tudjuk, hogy Portugáliában van a legnyugatibb pont, de ez mit sem változtat a legendán) Az óceán mellett a kikötőben bronzból készült bakancs-szobor állít emléket a vándoroknak, a hosszú útról ide érkezők itt égetik el a bakancsukat, befejezvén a vándorlást, a lelki megtisztulást vagy teljesítvén a maguk elé kitűzött célt. Azt hiszem megérdemlik a tiszteletet.

Idén idáig nem jutottunk el, de mindenképpen ki akarom próbálni milyen lehet lelógatni a lábam egy szikláról a semmibe a világ végén, úgyhogy még visszajövök! :-)

És a jelmondat: No pain, no glory! :-)

Magyarországról megkaptuk a hivatalos értesítést, miszerint a közel 10 évig fizetett magánnyugdíj pénztári befizetéseinkből egy fillért sem sikerült számunkra kigazdálkodni.

Amin annyira azért nem lepődtem meg, sőt, még mindig jobb mint ha a nyugdíjas éveim elején döbbentenek erre rá...

Itt is próbáltak megfűzni, hogy lépjek be ehhez hasonló nyugdíjelőtakarékossági rendszerbe (itt ez plan de pensiones néven ismert), köszöntem, nem kértem belőle. Persze mikor elmondtam, hogy többek közt miért nem, nem akarták elhinni. Hiszen ez magán, ehhez az állam nem nyúlhat! Dehogynem! Csak menjenek el egy kis továbbképzésre Magyarországra :-)

Szóval nem hiszek sem abban, hogy nekem lesz nyugdíjam, sem abban, hogy ez rajtam kívül bárkit is érdekel.

De legalább az ilyen húzásokkal folyamatosan megerősítenek minket abban, hogy jól tettük, hogy kijöttünk.

Köszönjük Magyarország!

A minap felhívtak a tv-cégtől, hogy az előfizetéshez kapott ajándég sport-csomag lejárt és ha szeretném meghosszabbítani akkor néhány euro pluszért megtehetem. Udvariasan megköszöntem és elhárítottam a dolgot, de a fickó megkérdezte, hogy megtenném-e, hogy válaszolok pár minőségbiztosítási kérdésre. Mivel régen suli mellett én is sokat közvéleménykutattam és tudom, hogy milyen vacak ha elküldik az embert a fenébe, na meg őt ezért fizetik, nekem meg semmibe nem kerül, szóval rábólintottam, illetve mondtam, hogy igen, mert a telefonon át nem igen látta hogy bólogatok.

Már az első kérdésnél elhasaltam, miszerint napi hány órát töltök tv nézéssel. Mondtam, hogy semmit. Persze a srác ebbe nem nyugodott bele és elkezdte nekem magyarázni, hogy mit is akar jelenteni a kérdés, miszerint átlagosan, stb. Még mindig kitartottam amellett, hogy semmit. Akkor gondolta kérdezi másképp: heti hány alkalommal nézek tv-t. Én hajthatatlan voltam, mondtam, hogy értse már meg, nem nézek tv-t. Nem értette. Lejátszottuk a nevem alapján külföldi vagyok (udvarias volt, nem mondta az akcentusomat) értem-e hogy mit kérdez tiszteletkört, majd ismét elmagyaráztam neki, hogy "én-nem-né-zek-tv-t". Jöttek a miért, nem vagyok megelégedve az adás minőségével, és más hasonló beugratós kérdések, de én csak kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem tudom milyen az adás minősége mert nem nézem.

Ekkor már erősen megbántam hogy válaszolni akartam a kérdésekre...

Próbálkozott még kideríteni az általam (nem) nézett tv-csatornákat és kedvenc műsorokat, kevés sikerrel. Gondoltam mentem ami menthető és megemlítettem neki, hogy mielőtt mentünk nyaralni láttam egy filmet, csak nem emlékszem a címére. Nem, arra sem, hogy melyik csatornán volt. De Robert De Niro volt a főszereplő. :-) Arra, hogy tudnám-e pontosabban, hogy mikor volt az a "nyaralás előtt" , határozottan rávágtam, hogy júniusban. Ekkor már hallottam ahogy kínjában próbálja elfojtani a röhögést a csávó. Meg én is :-)

Miután belátta, hogy velem nem megy sokra, megkérdezte, hogy beszélhetne-e valakivel aki szokott is tévézni. Sajnálkozásomat fejeztem ki, de elmondtam, hogy még a férjem jöhetne szóba de ő sem nézi, meg van két gyerekem, ők mint csúcs-felhasználók akár havonta 1-2x is néznek valamilyen mesecsatornát. Még azt is örömmel mondtam, hogy ezt ám tudom, ez a Disney. Erre aszondta, hogy "de melyik?".

Na, itt fejeztük be a beszélgetést :-)

Meséltem este Zsoltinak, azt mondta, ha szerencsém van magnóra rögzítik a beszélgetéseket és azóta fent van a youtube-on. Még a végén sztár leszek :-)

És igen, tudom, akkor meg minek... Csak. Mert most majd nézni fogom. Holnaptól. Csak mert ma már nagyon késő van. Illetve korán. :-) Szóval most inkább alszom.

Az utóbbi időben úgy működtem mint egy megkergült GPS. Kb. hetente mondtam, hogy "újratervezés", több okból, de a legerősebb az Eü.minisztérium azon döntése volt, miszerint az idei rezidensi felvételihez már C szintű nyelvvizsgát kérnek.

Most.

Azaz adtak némi késedelmes benyújtási határidőt, de ha az ember jobban utánanéz és ismeri a Cervantes intézet tempóját akkor rájön, hogy kb. lehetetlen amit kívánnak.

Persze értem én, valahogy csökkenteni kell a külföldről bevándorlók számát és ennek legjobb módja a minél magasabb szintű feltételek szabása. Nem is lenne ezzel bajom, tök normális, ha ilyesmit kérnek, csak tennék időben, hogy lenne rá legalább egy halvány reményem, hogy abszolválom a dolgot. Ez az utolsó utáni pillanatban bejelentjük dolog kicsit szarul esett. Pláne, hogy a rezidensi felvételi egyszer van egy évben, ergo most parkolópályára álltam még egy évig.

Pár napig nyalogattam a sebeimet, aztán kiszellőztettem a fejemet és most optimistán állok a dologhoz: a sürgősségin szeretek dolgozni, ráadásul a következő évtől állítólag Spanyolország is bevezeti mint elismert szakvizsgát, szóval akár sürgésznek is jelentkezhetek. Persze ha lesz a közelben akkreditált képzőhely, de ez részletkérdés.

Eddig is akartam javítani a spanyolomon, hát legfeljebb megfordítom a sorrendet. Megcsinálom nekik a C2-t, ennél magasabb szintű elvileg nincs, úgyhogy jövőre valami mást kell kitalálniuk :-) Addig meg kényszer-tv-zek szókincsbővítés címén. Úgyis lebőgtem a minőségbiztosítási kérdőíven, de erről majd később...

És mivel a tv nézést nehezen viselem,hát előszedtem a 3 éve elkezdett karácsonyi terítőmet, legalább hímzek közben és így valami hasznosat is csinálok. Ha tényleg belehúzok karácsonyig még befejezem :-)

 Addig meg:    Ánimo! :-)

Nem tudom mi történt, de innen nézve úgy látszik, hogy összementek a betűk a blogomon. Ez most a válság miatti megszorítás jele, hogy már a betűméretet is csökkentik? 60 fokon nem mostam, az biztos.

Esküszöm nem én csináltam. Legalábbis nem direkt. Ha van valakinek tippje hogy lehet visszacsinálni, azt megköszönném...