Ver mapa más grande Zsolti haverjai addig győzködtek minket míg rászántuk magunkat és életünkben először sílécet kötöttünk a lábunkra. Régen terveztük mér, hogy meg kellene tanulni síelni, de mindig elnapoltuk. Na persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor most egy hétvége alatt megtanultunk, de legalább megtettük az első lépéseket - illetve csúszásokat és eséseket :) 4 másik családdal mentünk: egy zaragozai magyar orvosházaspárral akiket eddig csak hírből ismertünk (régebben itt laktak és dolgoztak ők is), volt még egy német-spanyol házaspár kamasz gyerkőcökkel és két szlovák család 3-6 éves korú gyerekkel. Esténként összejöttünk az egyik apartmanban beszélgetni (spanyol-magyar keverék nyelven, mert a szlovák srácok egyike is egész jól beszél magyarul), nappal meg irány a sípálya.

A szállás tök jó volt, szuperül felszerelt, tágas, tiszta, 5 perc kocsival a pályáktól.

Ja, és végre van egy kép az új kocsinkról is, valahogy sosem jutottam oda, hogy ha már annyit sírtam hogy milyen soká érkezik meg legalább megmutassam. Imádnivaló :)

 

 

 

Ez volt a nappali, a kandallót még senki nem használta (mi sem)

 

 

 

 

 

 

Befizettünk némi síoktatásra aztán pedig szorgalmasan gyakoroltunk. A második nap végén halált megvető bátorsággal siklottam egy igazán meredek zöld pályán :)))

Amint az ember legyőzi a halálfélelmet még akár élvezni is tudja a dolgot. :)

 

 

 

 

 

Az egész síeléssel egy bajom van: miért nem lehet feltalálni valami normális módszert a sícuccok cipelésére? Az odáig oké, hogy az ember a saját lécét egy laza mozdulattal a vállára lendíti a botját meg ellóbálja a kezében míg elsétál a parkolótól/kölcsönzőtől a pályáig, de mi van akkor, ha emelt szintű feladatként két gyerek lécét, botját, sisakját is neki kell cipelni?? Jövőre veszünk olyan kis tokot mint amiben a golfütőket húzzák maguk után a golfosok és szabadalmaztatjuk. Ebből is látszik, hogy teljesen nem ment el a kedvünk a továbbiaktól :) Igaz, azért egy hétig ezt csinálni nem lenne kedvem, de egy-egy hétvégét megér :)

 

 

 

 

 

Egyik lába itt a másik...

 

 

 

 

 

 

 

Hogyan állítsuk fel úgy a gyereket hogy mi magunk ne essünk el című nagyjelenet. Megjegyzem nem mindig volt sikeres a végrehajtás....

 

 

 

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.03.09. 13:29 5 komment

Címkék: spanyolország kirándulás Teruel

A bejegyzés trackback címe:

https://bodnarcsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr442724639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simesz 2011.04.14. 15:11:43

Szia Edit, Alomtejtol tevedtem ide Hozzad, a magyar orvoshazaspar nem Andras es Nelli Veletelenul?Udv Eszter

bodnarcsalad 2011.04.14. 23:02:03

@simesz:

Szia Eszter,

Igen, ők voltak :)Ismerősök? Kicsi a világ :)

simesz 2011.04.15. 04:10:47

Nagyon kedves barátaink régóta. Örülök, hogy így összeakadtunk:) mi egyébként Texasban vagyunk a férjemmel és a kislányommal, ha esetleg érdekel, az én blogom itt van: www.hurrikanvadaszok.blogspot.com (a jogosítványos történetet nagyon élveztem, nálam is megtalálod az elmúlt hónapokban az itteni változatot)

bodnarcsalad 2011.04.15. 10:07:36

@simesz:
Benéztem a blogodba, bár végigolvasni nem volt időm, de majd apránként :)
Nekem a csótány-sztori volt ismerős, itt is háziállatként kezelik :( És sajnos idén már előjöttek, pedig szerintem még korai. Állítólag nagyon meleg nyár lesz...

simesz 2011.04.15. 10:56:36

:)én is olvaslak ezentúl
süti beállítások módosítása