Villányban 7 évvel ezelőtt jártunk először egy konferencia keretében, ahol a nappali tudományos fejtágításon túl egy borkóstolással egybekötött vacsora is szerepelt a programban. Akkor ismertük meg Polgár Zoltánt, a Polgár Pincészet vezetőjét, aki egy kitűnő vacsora mellett vezetett be minket a borok világába, majd megmutatta az óriási pincét és védjegyüket, a Bortrezort is. Én már terhes voltam, így nem sokat tudtam kóstolgatni a borokból, de már akkor eldöntöttük, hogy ide még visszatérünk! Ez egészen mostanáig váratott magára, viszont most azzal a határozott szándékkal indultunk, hogy nem csak egy estére szállunk meg a  Polgár Panzióban, hanem ha már van saját kis borospincénk akkor veszünk is bele a kedvenc borainkból. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Panzió pillanatnyilag bővítés alatt így az udvar még kissé rendezetlen, építési terület, de belül minden tökéletes volt. Aki szeretne egy jó hétvégét finom vacsorával, még finomabb borokkal kellemes környezetben, az ne habozzon kipróbálni. A személyzet egytől-egyig nagyon kedves volt, az ár-érték arány pedig fenomenális. Hétvégén csak a reggeli, hétköznap viszont egy borkóstolással egybekötött vacsora is benne van az árban. Mivel pont csütörtökön érkeztünk még ezt is sikerült kihasználni. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bortrezor most zárva volt, de a kedvünkért kinyitották - mondjuk úgy, hogy romantikusra vettük a figurát és elmeséltük a 7 évvel ezelőtti sztorit, hogy mi most csak ezért, ilyen messziről meg minden... - , magyarul kikönyörögtük, hogy engedjenek már le minket :) Amúgy itt is szoktak vacsorákat rendezni lent a pincében, ahol anno mi voltunk, de ennek elég borsos ára van és azt hiszem csak előzetes szervezést követően, csoportoknak, bár ebben nem vagyok biztos, de a honlapjukon gondolom fent van az info ha valakit érdekel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel megint azzal a szent meggyőződéssel indultunk tovább, hogy ide még visszatérünk, ha lehet nem csak egy éjszakára, hanem akár több napra is.

Reméljük nem kell újabb 7 évet várni rá...

Mi ezeket a borokat vettük és ajánljuk, bár mindenkinek ízlése szerint... :

Nemes Fehér 2009, Barrique Chardonnay 2009, Aranyhárs 2007, Kadarka Shiller 2009, Pinot Noir 2005, Barrique Cuvée 2005, Syrah 2008, Kadarász 2005

 

Egészségünkre!

Szerző: bodnarcsalad  2011.09.01. 15:03 Szólj hozzá!

Címkék: magyarország kirándulás gastro

A bejegyzés trackback címe:

https://bodnarcsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr703195590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása