Nos, az elmúlt hetekben szert tettem némi kezdetleges munkatapasztalatra. Kevéske nyelvtudásommal pl. elég viccesen néz ki a konzíliumkérés. Kezdjük azzal, hogy ezt leginkább telefonon kell intézni, ami önmagában egy rémálom. Nem csak nekem...
Néhány ezekből:
Adva volt egy beteg akinek egy jól irányzott pofontól beszakadt a dobhártyája. Én persze egyből fül-orr-gégészért kiáltottam, mert hát ez biza' nem túl egészséges dolog. El is referáltam a telefonba (ami önmagában nem is gond, a mondókámat mindig el tudom mondani), erre a F-O-G mondta, hogy mindjárt jön. Aztán kedvesen mosolyogva áthívott betegestül a szakrendelőbe, ahol megmutogatta a srác dobhártyáját (illetve a helyét), magyarázott egy csomót, majd finoman beleillesztette a mondókájába, hogy máskor ezért nem kell hívnom, mert az égegyadta világon semmit nem kell ez esetben csinálni. No mindegy, ezzel is okosabb lettem. (És nem mellesleg nagyon jól esett, hogy nem azt kaptam amire otthon ilyen esetben számíthattam volna: "Mi a f..sznak kell ehhez konzílium?!" - persze mint mindig itt is tisztelet a kivételnek :))
A másik esetem egy nőgyógyásszal esett meg pár napja: volt egy fiatal lány akit adnexitis gyanúval át akartam küldeni vizsgálatra. Persze itt sem elég útnak indítani a beteget, beszéljem meg előbb telefonon a nőgyógyásszal. Szokás szerint elmondtam, hogy van egy betegem, aki..... A doki türelmesen hallgatott, majd a végén azért (kicsit nevetve) megkérdezte: "de azért ugye nőbetegről van szó?" - a kérdés jogos, ugyanis a spanyolban a főneveknek, mellékneveknek nemük van. Így aztán ha nem megfelelően egyeztetek (ami szokásom, beszéd közben nem érek rá még erre is figyelni, örülök, ha elmondom amit akarok), akkor szegény hallgatóságom félreérti a mondanivalót. Olyan mintha otthon Lajos bácsit akarnám nőgyógyászhoz küldeni...
A radiológusokkal is alkudozom néha. (Ez nagyban függ a radiológus személyétől, van aki minden kért vizsgálatomat megcsinálja, legyen az color, mellkasCT, vagy hasi Uh és van aki meg semmit sem akar). Volt egy icterusos betegem akinek este szerettem volna Uh-t. Persze a radiológus rögtön visszadobta, hogy nem indokolt, majd reggel programozottan. Én azért csak bementem hozzá, hátha a személyes varázsom meghatja :), mert szerintem csak kéne az az Uh. Persze az első mondatom után jön a logikus kérdés: honnan jöttem? A válasz nem várt reakciót váltott ki: a doki fia Budapesten tanul, így aztán vagy fél órára ott ragadtam a radiológián mert volt egy csomó kérdése az országgal meg az orvosi dolgokkal kapcsolatban. És persze mosolyogva váltunk el, azzal, hogy na jó, küldjem azt a beteget :)
Szóval néha viccesen, néha keservesen telnek a napok. Ennek megfelelően a stressz fogyasztó hatása már mutatkozik, minden nadrágom lötyög rajtam, a nehezen felszedett kilóim eltűnnek :( Igyekszem a jobbik oldalát nézni, most például azt, hogy tegnap ügyeltem így ma itthon vagyok :)
