Elérkezett a nagy nap, a lányaim most először léptek színpadra!

Na jó, nem vagyok az az elfogult anyuka, de akkor is, tök ügyesek voltak :)

Mondjuk megint rá kellett döbbennem, hogy biztos bennem van a hiba, valahogy nem tudtam átérezni az esemény jelentőségét, de néhány anyukáról azt hittem hogy mindjárt agyvérzést kap ahogy fontoskodott a gyerekek körül. Az egyik a főpróba alatt végig futva közlekedett a lépcsőkön és egyfolytában aggódott, hogy jaj, nem egyformák a kontyok, hogy fog ez mutatni, a zokni, a tütük.. Gondoltam, mit erőlködik, mintha ez bárkit is érdekelne. De aztán rájöttem, hogy csak kb. engem nem izgat - én csak azért jöttem, hogy a saját csetlő-botló gyerekemet megnézzem. Slussz. És ha feljebb van a konya, vagy színes a csat a hajában, netán fordítva vette fel a szoknyát, nekem akkor is ugyanúgy tetszene az előadás és ugyanannyira büszke lennék rá. És a gyerek is élvezhetné hogy szerepel és nem kellene hülyeségekkel halálra stresszelni. De ez már csak az én nemtörődömségem, ez van.

Azért igyekeztem és nem hagytam hogy nagyon ráragasszák a gyerekekre a pánikhangulatot. Ez olyan jól sikerült, hogy egyáltalán nem izgultak és Pepe azóta balettáncos akar lenni. Naná, rám ütött a gyerek :) És nem, nem a saját meg nem valósítatlan álmaimat akarom ráerőltetni, de akkor is örülök :) December végén lesz a Diótörő a színházban, így legalább van társaságom és indokom, hogy megnézzük :)

A főpróbán mindenki feszülten figyelt:

Aztán az előadáson már volt vegyesen minden: klasszikus balett és modern tánc, na meg egy csaj aki kb. 5-6x állt ki énekelni és a végén már mindenki nagyon utálta érte. Összességében azért jól szórakoztunk és a legjobb, hogy a lányok is nagyon élvezték.

Oké,  hogy smink is kell, de azt mégsem értettem, hogy miért kell némelyik kisgyereket úgy kipingálni, mintha a halloween-i buliba indulna...

Kezdés előtt, még az öltözőnél