A múlt hétvégén pecalázban égett a család. Zsolti régen nagy horgász és halász volt, csak persze otthon sosem jutott rá ideje. Itt a tengeri horgászat nem hozta lázba, lévén, hogy nem szereti a tengeri halat, akkor meg minek... Azt már régen hallottuk, hogy van valahol a közelben egy édesvizű tó, csak azt nem, hogy pontosan hol. Aztán sikerült rátalálnunk: van a kórházban egy érsebész aki nagy horgász, ő árulta el. Bár totál értetlen fejjel nézett Zsoltira, hogy mi a fenének akar ő odamenni, ott nem lehet mást fogni, csak pontyot, azt meg mindek???, és ajánlgatta a jobbnál jobb lehetőségeket a tengeri horgászatra. De mivel Zsolti már csak a pontyra esküszik így beszabadult egy pecaboltba és vette egy csomó kütyüt. (Mikor kérdeztem, hogy mégis meddig akar itt időzni, azt válaszolta, hogy ez olyan, mint nekem a bugyibolt : értettem és lesétáltam a tengerhez, mert tudtam, hogy nem fog hamar végezni :)) )

Hétvégén tehát fogtuk magunkat és elmentünk a tóhóz, ami ugyan jó nagy volt, de azért jópár horgászt találtunk ott: lám-lám más is szereti a pontyot :)

Aztán a csajok belevetették magukat: visítozva kergetőztek a parton, kavicsokat dobáltak a vízbe ... így aztán a boton kívül semmit nem fogtunk, de legalább jól éreztük magunkat :) Zsolti pedig azt mondta, legközelebb egyedül megy...

Én is tettem egy komoly felfedezést: már értem miért járnak a pasik horgászni: csend van, nem csesztet a család, egész nap lehet aludni a parton, majd este még panaszkodni is, hogy "a fenébe, egész nap kint voltam és egy nyamvadt keszeget sem fogtam" - és lehet sajnálni szegény férfiakat...