Most biztos hülyén hangzik, de még csak most kezdett jó idő lenni. Egész tavasszal vagy felhős volt az ég, vagy a szél fújt, vagy mindkettő egyszerre. Oké, én 25 fokban még egy pléddel betakarózva ültem pár napja teraszon, de akkor is...
Szombaton viszont kitört a nyár a maga 32-33 fok melegével, úgyhogy végre idén először fürödtünk a tengerben - és ismét megállapítottuk, hogy soha semmilyen körülmények között nem megyünk előszezonban tengerpartra mondván, hogy ott már akkor is jó az idő. Ez alól max Katar képez kivételt, ugyanis a hugicám kellemes 55 fokban múlatja az időt. Már abban a pár percben amit az utcán tölt légkondi nélkül. :)
Ha már nagyon unjuk a gyerekek folyton szemmel tartását és amúgy is aludnánk egy kicsit győzzük meg őket a homokozás szépségeiről és mondjuk ásassunk velük egy komolyabb gödröt. Ez eltart egy ideig szóval pihenhetünk.
Aztán fogadjunk, hogy nem férnek bele. Aztán pedig, hogy nem tudnak kimászni ha betemetjük.
Nyerjük meg a fogadást és aludjunk nyugodtan míg a gyermekvédelmisek meg nem jelennek :-)
Épp az utolsó pillanatban ássuk ki a gyereket. :-)