A csajok mindig ezzel a felkiáltással üdvözlik ezt a macsekot aki mostanában már gyakorlatilag hozzánk költözött. Ha meghallja a kocsit hogy megérkeztünk, már elő is jön akárhol kódorog és amúgy is állandóan itt lebzsel a teraszon. Szerencsére viszonylag jól nevelt fajta és nem fogad el semmi ennivalót, így a lányok is leszoktak róla hogy kilopják a hűtő tartalmát. :)

"Matometo" névre hallgat, csak így fonetikusan, mert foglamam sincs hogy egészen pontosan milyen nyelven milyen névből eredeztethető. Egy kutya veszett el benne: én még macskát nem láttam aki így tűrte volna hogy kínozzák, pedig aztán a csajok igen válogatott módon nyúzzák: babakocsiban tologatják, ölben cipelik, székbe ültetik, sőt, megfürdetik. Na ez utóbbit azért nem élvezte, de azért annyira nem is utálhatja, mert mindig jön. Be a házba is, ahonnan én könyörtelenül kiebrudalom. Nem valami okos, visszajön. Akár az ablakon is. De az is lehet, hogy okos, csak kitartó. De úgyis én nyerek, ezen a szemétdombon én vagyok a kakas :))

 

Az ellenfél: "Kodatorta". Ne kérdezzétek honnan szedik a gyerekeim ezeket a neveket... (Rákerestem a neten, ez spec. valami rajzfilmfigura, bár a lányok állítják, hogy nem ismerik, de lehet, hogy más gyerekektől hallották.) Ő is próbálkozik az ideköltözéssel, bár ő később érkezett és mivel Matometo 20 körömmel védi a területét, nem sok esélye van. Legtöbbször az ablakpárkányon találkozom vele. Rosszabb esetben bejön a nyitott ablakon, feljön az emeletre és az ágyon átugorva kimegy az emeleti ablakon keresztül a tetőre. Képzelhetitek, mikor hajnalban arra ébredtem, hogy valami sötét izé átoson mellettem és kiugrik az ablakon! Aztán meg reggel arra, hogy ott ül az ablakban és néz! Kézenfekvő lenne, hogy csukjam be az ablakot, de ebben a melegben akkor inkább a macska...

Sajnálni fogjuk ha elköltözünk, már egészen családtaggá vált. Nem tudjuk ki a gazdája, de felmerült az ötlet, hogy meg kellene venni, hátha eladná.  A kivitelezésen még gondolkozunk lévén nem tudjuk kihez tartozik. Az eddigi leghasználhatóbb ötlet, hogy a nyakába akasztunk egy nyakörvet egy levéllel amibe mondjuk az általunk többé-kevésbé beszélt nyelveken felírjuk macskavásárlási szándékunkat. Szerintetek? :)

Szerző: bodnarcsalad  2010.08.18. 21:17 Szólj hozzá!

Címkék: csak úgy csajok

A bejegyzés trackback címe:

https://bodnarcsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr532231574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása