Tegnap már teljes vb-döntő lázban égett az ország. A tv-ben folyamatosan bemondták vagy kis kép alatti futó feliratokon közölték, hogy aki él és mozog szurkoljon, mert most történelmet írunk. A betegek kivételesen mind haza akartak menni :) Mindenhol kiírva hogy "Podemos!", azaz képesek vagyunk rá!

 

Mi is készültünk, a "tücsökpöcsöm", vagy "játékautóm" (ahogy Zsolti hívja a kocsimat) már egy ideje fellobogózva :)

(Mint kb. minden második kocsi a városban)

Persze ez igazán szolid némely fanatikushoz képest, volt olyan kocsi ahol minden ablakban, tetőn zászlók, sálak voltak.

 

Már 6-kor bementünk a városba, hogy jó helyet szerezhessünk magunknak a kivetítők előtt. A part menti sétányon volt felállítva egy komolyabb példány úgyhogy le is telepedtünk elé. Na persze jópáran már előttünk érkeztek, de azért egész jó helyet fogtunk ki magunknak (eltekintve attól az angol p..csától aki egész meccs alatt kb 10 percenként áll fel előttem sört venni vagy pisilni, ez némileg rontotta a dolog élvezeti értékét)

Mindenki ennek a dalnak a refrénjével szurkolt:

A vörösök ellepték a teret, mi így festettünk teljes harci díszben:)

 

Volt ám utána ünneplés, dudálás, petárdázás, szökőkútban fürdés, amit el lehet képzelni. A kajás standtól ingyen dobálták a nép közé a szendvicseket, mindenki énekelt, táncolt, hihetetlen volt!

Na persze ettől nem lettem őrült foci fan, de a következő vb-re leporolom a zászlókat és újra megnézem őket és szurkolok nekik! :)

Szerző: bodnarcsalad  2010.07.12. 18:15 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bodnarcsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr62147031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása