Nem, szerencsére semmi nagyobb kórságom nincs (az agybajt meg még nem itt kezelik...),

de eddig ez a hónap borzalmasan alakult, egészen pontosan ma azt mondta a Zuram, hogy majd ír e-mailt hogy elmondja amit akar, mert mennek a műtőbe és már telefonálni sincs ideje ... :(

Két kollégája szabin van, egy férjhez ment (mint a nemrég mellékelt ábra mutatta), szóval ő nászúton van, meg ki tudja ki merre, így néhány ügyeletcserének köszönhetően most két hét alatt van 7 ügyelete, ami barátok közt is minden másnapot jelent. Emellett a vezetőség bejelentette, hogy júliusban van valami féléves országos kórházértékelés, amin feltétlenül az elsők közt akarnak végezni (tudjátok, félig magánkórház, no meg eddig is nyertek már mindenféle díjakat), ehhez pedig az kell, hogy másfél hónap alatt lefaragják a teljes várólistát. Vicces. Így aztán ügyelet után marad szakrendelni, meg éjjel-nappal operálnak, elvileg senkit nem lehet elküldeni. Mondtam, hogy legalább "lesz haszon őszire" (by Zimmer Feri), de már ez sem vigasztalta. A nyári szabi is veszélybe került, mert elvileg senkit nem akarnak elengedni, mi meg már lefoglaltuk a hajójegyet, szállodákat, repjegyeket, stb. Azért azt ígérte a főnöke, hogy valahogy majd megoldja. Hát remélem is! (Az már más kérdés, hogy az eladott kocsink helyett vettünk itt egy újat, de a szalon szerint nem lesz kész mire megyünk. Csak hogy semmi ne menjen simán...)

Így aztán Zsolti folyton a kórházban, amikor épp nincs akkor meg én dolgozom. Tegnap reggel pl. békésen bementem 8-ra, hogy 3-kor jövök is haza, erre kiderült, hogy maradnom kell. Ma reggelig. Mi az a 17 óra pluszban, nem? Nem is az ügyelettel van a baj, csak valahogy szarul esik az embernek így sebtiben...  Az egyik kollégám mondta is ( ti. nálunk viszonylag fix párok vannak ügyeletben), hogy ez a hónap úgy felborult, hogy tisztára mint  a kurvák - mindig mással...:)) )

Most meg Zsolti ügyel már megint... Tudom, otthon ez szinte megszokott volt, egyik ügyeletből a másikba, de itt szerencsére már elszoktunk tőle, és nagyon rosszul tud esni...

Éljen a tudomány, mert így legalább tudunk kommunikálni: telefon, sms, e-mail... De ma feltaláltam a spanyol viaszt és közöltem vele, hogy kérek egy beutalót a sebészetre hozzá a szakrendelőbe, akkor van 15 percünk zavartalanul beszélgetni. :)

Végül is, sokan mondták már, hogy ez a hosszú házasság titka...