Távolmaradásom legfőbb oka azért elég prózai: csak a szokásos időhiány, amibe itt kint is kezdek teljesen elmerülni. A másik szintén prózai ok, hogy meghalt a laptopom. :( Most épp disco duro-t, azaz merevlemezt cserélnek benne :(

Így most épp a húgom gépét nyúzom (igen, ő közben megérkezett hozzánk gyerekcsősznek). Jó döntés volt, hogy ő jött, a csajok nagyon örülnek neki, sokkal jobb mint ha még egy idegent is meg kellene most szokniuk, elég megterhelés a suli.

Na igen, iskola. Gondoltuk, hogy nem lesz könnyű és nem tévedtünk. Pepe elég könnyedén veszi, ő csak enni nem hajlandó, mert szerinte büdöset főznek és mert "mindig valami rák akad a villájára" (a szokásos "nem akarok kövér lenni" szövegén túl, persze)

Csengével nehezebb, minden reggel eljátszuk a "nem akarok iskolába menni" jelenetet. Sírás nem nagyon van, inkább keserves őzike szemekkel nézés és lelki terror: "Anya, a kedvemért, légyszi, anya szeretlek, inkább veled szeretnék lenni....stb.) hol könyörgős, hol zsarolós próbálkozások. Aztán mikor beletörődik, hogy menni kell már vidám, délután pedig mindig mosolyog és lelkesen meséli, hogy mi volt aznap.

Amúgy lassacskán csak ragad valami rájuk, 10-ig számolnak angolul meg spanyolul is, énekelnek pár soros dalocskákat, bár néhol még nem pontos a szöveg. A múltkor  a macskának már azt mondta Csenge, hogy "sit down". Vagy pl. ma reggel megkérdeztem a spanyol tanár nénit, hogy a könyvet amit előző nap hazahoztak vissza kellett-e hozni vagy otthoni tanulásra küldték. Monica mondta, hogy otthonra kell. Vissza akartam rakni Pepe táskájába, hogy majd délután hazahozza, erre Pepe elkezdett ellenkezni, hogy azt haza kell vinni. Én kérdeztem, hogy honnan tudja? Erre azt mondta, hogy "most mondta Monica, értettem". Hogy valójában mennyit értett a szavakból és mennyit a mimikából azt nem tudom, de tény, hogy tényleg ezt mondta :) Sokszor kérdeznek itthon szavakat, hogy mi mit jelent, vagy hogy mit hogy kell mondani angolul vagy spanyolul. Az érdekes, hogy úgy tűnik, jól elkülönítik a két nyelvet, nem keverik.

Tanulják a betűket, hetente 3 nagy nyomtatott betűt kell megtanulni írni, felismerni.

Túlestek egy betegségen is. Illetve Pepe volt beteg, Csenge meg persze egyedül nem volt hajlandó iskolába menni így megszántam és maradt ő is itthon.

Én elkezdtem a héten munkahelyet keresni. Voltam bent  a kórházban a Sürgősségi főnökénél (most nincs állás, esetleg részmunkaidőben, de még nem tudja - amúgy ennek örülnék  a legjobban, így többet lehetnék a csajokkal), beszéltem a Humánpolitikai osztállyal, azt ígérték átnézik a papírjaimat aztán telefonálnak. Felmerült a háziorvosi munka lehetősége is. Maga a meló nem vonz, dög unalmas, főként adminisztratív munka (táppénz, recept, igazolások, beutalók, stb., mint otthon). Jelenleg két vonzereje van: egyrészt errefelé sok a külföldi beteg, velük angolul kell többnyire kommunikálni, azzal meg jól elboldogulok. (A múltkor angolt fordtottam spanyolra egy doktornőnek, képzelhetitek... :) ) A másik, hogy napi 6-7 óra munka, kb. 4 ügyelettel, szóval nem szakadnék bele. Így sok szabadidőm lenne tanulni - még nem tettem le arról, hogy egyszer leszakvizsgázom: ahhoz viszont kell csinálnom egy spanyol nyelvvizsgát és írnom egy MIR-nek nevezett tesztet spanyolul, ez a felvételi. Aztán már csak 5 év szakképzés és kész :)

Elkezdtem egy ismerős háziorvoshoz bejárni a rendelésre némi nyelvtanulási célzattal. Mit mondjak, elég rossz érzés hülyének lenni. Vagy legalábbis elmagyarázni, hogy nem hülye vagyok és nem azért nem tudom, hogy mi az a TTOG, hanem azért mert otthon ez OGTT, vagy a SOP is PCO, ahogy a VIH - HIV az IMC-t pedig otthon BMI-nek mondjuk. És az MRSA-ról is hallottam már, csak SAMR-ként nem ugrott be hogy mi a fene lehet... Azt már csak zárójelben mondom, hogy nem kell megijedni ha a betegnek 100-as a vércukra mert az tök normális, csak ők mg/dl-ben mérik. A vérnyomás pedig 12/8, itt csak egy nullát spórolnak. Persze ha egyszer hallotta már az ember akkor hamar megtanulja, csak olyan furán nézett rám eleinte mikor kérdezgettem, hogy ez meg az mi a fene? A legnagyobb égés a tx-nél volt. Itt már visszakérdezett, hogy a torax az nálunk is így van, nem? Mondom igen, csak a mellkasrtg-t mi MRTG-nek rövidtjük, nem tx-nek...

De ezekbe már kezdek belerázódni, a nyelvvel vannak a nagyobb gondok. Olvasva rengeteget értek, de ha beszélnek... gyorsan, mindenféle akcentussal. Bár a múltkor egy nőnél mondtam, hogy na ezt tök jól megértettem, erre nevettek, hogy ő pedig venezuelai volt. Hát istenem, nekem ez a tájszólás jön be :) És az értésnél is rosszabb ha beszélnem kell, de hát idővel biztos ez is alakul - remélem.