Az idei Halloween-re nagyon készültek a lányok. Látszik, hogy ahogy nőnek, egyre jobban emlékeznek arra, hogy miket és hogyan szoktunk ünnepelni, és persze az iskolában is elég rendesen elmerültek a csontvázak, tökök, denevérek készítésében.

Itthon is feldíszítették a szobájukat, apa faragott tököt (ez amolyan férfias munka mindenütt, nem?), és az iskolában is jelmezes, nem-tanulós nap volt, hát hogyne élveznék a gyerekek? :-)

 

 

 

Rémek sorakoznak reggel a teraszon

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyerekek osztályfőnökei. Szerintem tök jó, hogy a tanárok is "komolyan veszik" a dolgot! Sőt, volt szülő is , aki reggel kifestve vitte iskolába a csemetét. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ki mondta, hogy tojást csak húsvétkor lehet festeni??

A képek nagyon jellemzőek: Csenge felszabadultan, és türelmetlenül: eredetileg úgy gondoltam, hogy egyik nap befestjük a tojások alapszínét, másnap pedig a mintákat, de képtelenek voltak várni, így hajszárítóval szárítgattuk őket.

Pepe pedig gondterhelten: tojásra nem is olyan egyszerű pingálni. Így aztán elégedetlen volt a képekkel. Ő az aki mindig stresszel ha valami nem úgy sikerül ahogy tervezte. Végül aztán az utolsókkal már egész ki volt békülve. Persze hiába mondtam, hogy én se tudnék szebbet. Nem hitte el, pedig igaz :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lányszoba boszorkánytanyává alakult:

 

 

 

 

 

 

 

A csajok nagyon lelkesen díszítettek, még elalvás előtt is találtak javítgatnivalót.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a mi idei tökfejünk

- alias Jack-o-lantern :-)

 

 

 

Szerző: bodnarcsalad  2011.11.13. 23:58 Szólj hozzá!

Címkék: spanyolország csajok fiesta

A bejegyzés trackback címe:

https://bodnarcsalad.blog.hu/api/trackback/id/tr313375606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása