Sikeresen teljesítettük a második évünket is itt spanyolhonban. :)

Ez már közel sem volt olyan izgalmas mint az első, hiszen már inkább a megszokás uralkodik az iskola-munkahely-otthon körforgásban. Persze ez utóbbi azért elég érdekes volt számunkra, párszor költözködtünk, de végre sikerült itt is otthonra találni. Tulajdonképpen ezzel jellemezhetném a második évet: hirdetések, ügynökségek, bankok, csempe -és festékboltok és mester(?)emberek között éltünk, minden szabadidőnket (és idegrendszerünket) felemésztette. A blogban is panaszkodtam néha, de ez közel sem volt annyi mint lehetett volna, még most sincs minden rendben csak már nem akarlak benneteket ezzel fárasztani. Télen szokás szerint megfagytunk mert nem ment rendesen a fűtés (ha meg igen a villanyszámla láttán kaptunk infarktust és hitetlenkedve bogarásztuk az elszámolást, hogy most biztos több havi számlát vontak össze - de nem).  Persze a tervekből és lehetőségekből nem fogytunk ki (csak a pénzből :-)) ), úgyhogy a ház-project még nem ért véget. Talán még megérem, hogy egyszer minden úgy fog működni és olyan lesz ahogy én szeretném...

A spanyolokat továbbra is kedveljük, mint ahogy a helyet is. Egyszerűen imádunk itt lenni, na. :) A klímát is egészen megszoktuk, már nem fázunk áprilisban a 22 fokban és télen is kibírom ha csak 19-20 fok van a lakásban. (mondjuk volt hogy annyi sem volt, na az már gáz).  Olyan meleg meg nem tud lenni ami minket zavarna :)

A nyelvvel is elboldogulunk, bár bőven van még mit fejlődni, de mikor nem lesz? Szerintem 20 év ittélés után is így fogom érezni.

Rá kellett jönnöm, hogy a blog jellege is megváltozott . Eleinte azt hittem, hogy csak az a néhány családtag, barát fogja olvasni akiknek megadtuk ez elérhetőségét. Ehelyett sokan közülük nem olvassák, ellenben sokan olyanok igen, akikre nem számítottam hogy rendszeres olvasóim lesznek, hiszen régebben alig tartottuk a kapcsolatot, vagy olyan, ismeretlen emberek olvasnak akiket így, a neten keresztül ismertem meg. Érdekes amúgy, lehet, hogy sosem láttuk egymást, mégis, a blogjainkon keresztül "mindent " tudunk a másikról :) Rászoktam a blogolvasásra: már nem útikönyveket lapozgatok ha készülünk valamerre hanem keresek ott élő emberek blogjait, így egész más megközelítésből láthatok városokat, országokat, szokásokat.

Ezzel párhuzamosan változnak az emberi kapcsolatok is. Az első évben mindenkivel megpróbáltunk kapcsolatot tartani, de egyszerűen ez ilyen távolságból nem megy. El kell tudni fogadni, hogy egyes emberi kapcsolatok a fizikai távolságok ellenére megmaradnak, míg másokat nem lehet fenntartani, ha pedig már erőlködni kell akkor nem is biztos, hogy érdemes.

Kezdünk hozzászokni az itteni ízekhez: hiába ugyanazok a hozzávalók, mégsem ugyanolyan íze lesz az elkészült ételnek. A nem beszerezhető hozzávalókról nem is beszélve. Főzeléknek való tököt vagy sóskát például még sosem láttam, ahogy tv paprikát sem, de egyszer sikerült karalábét vennem a piacon :) és a szilvából is csak a nagy kerek fekete fajta van, az otthoni kék hosszúkás szilvát itt nem lehet kapni. De tejfölt már több boltban is találtam, bár még mindig aranyáron, és végre a fűszerek nagy részét is sikerült összevadásznom. Pudingot a német vagy a skandináv boltban kell venni, meggyet meg az orosz boltban vagy a Liddl-ben, mák, túró, vegeta szintén az orosz boltból. A kenyér más ízű, bár mivel mi szinte alig eszünk, ez nem gond. Kifli nincs, de legalább van miért hazamenni. És rájöttem, hogy túró rudi nélkül is van élet. Úgy-ahogy... (Ja, valaki átküldte a kormány  új hazacsábító 10 pontját, hát mit mondjak, szétröhögtem rajta magam, de legalább szereztek egy jó napot. A túró-rudis pont láttán bevallom könnybe lábadt a szemem és minden akaraterőmet bevetettem, hogy ne kezdjek el azonnal csomagolni...)

A csajok továbbra is utálják az összes angol/spanyol kaját, úgyhogy mindig főzni kell itthon ha nem akarom hogy éhen haljanak (főleg Pepe). Egyik sem cserélné el a töltött káposztát egy paella-ért.

A gyerekekről terjedt nézetet, miszerint ők aztán simán megszokják az új helyet és ragad rájuk a nyelv, viszont megcáfolnám. Persze lehet, hogy a mi gyerekeink átlagon aluli képességűek, meg tudom, hogy ha mindkét szülő tök antiszociális akkor nehéz legyőzni a genetikát, de bizony ők még most sem illeszkedtek be teljesen. Persze már nem utálnak suliba járni, vannak barátaik, de közel sem beszélnek folyékonyan (illetve mondják ők egymás közt, de aki nem csak hallgatja hanem érti is a nyelvet, az rájön, hogy bizony sok hibával beszélnek), tök jól megírják a házi feladatot de az iskolában tanultakon kívül már nincs szókincsük (mondjuk honnan is lenne, nem néznek tv-t, itthon magyarul beszélünk). (Az iskoláról majd írok külön, mert már régóta érik bennem egy posztra való, csak idő kellene rá, hogy papírra monitorra vessem. ) Mondjuk már néha kijavítják a kiejtésünket, vagy rászólnak a nagymamára, hogy ha nem tud spanyolul akkor ne szólaljon meg mert az ciki :) és inkább ők beszélnek. Mivel otthon sem nagyon barátkoztak más gyerekekkel és nem szólaltak meg idegenek előtt, így nem tudom, hogy ez mennyiben a kint létnek és a nyelvi korlátoknak és mennyiben a személyiségüknek köszönhető. Az is igaz, hogy ikrekként még mindig elég társaságot biztosítanak egymásnak (tök jól lehet kettesben játszani és veszekedni is), ha van egy harmadik gyerek akkor inkább kettő együtt játszik és a harmadik kicsit kiszorul.

Összességében azonban pozitív a mérleg, hozzuk az átlag két éves szintjét, úgyhogy aggodalomra semmi ok. :)